Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón 1911–2011. A Makói Múzeum Füzetei 112. (Makó, 2011)
Előszó
ELŐSZÓ Magyarországon is kevesen tudják - hát még a nagyvilágban -, hogy a világhírű sajtómágnás, lapszerkesztő, multimilliomos Pulitzer József, a nevével fémjelzett díj alapítója, Magyarországon, mégpedig Makón született. Csillag András szegedi kutató 1985-ben, a Makó Múzeum Füzeteiben megjelent tanulmánya bizonyította be, hogy a nagy Pulitzer e város szülötte. Ettől kezdődően elsősorban őneki, továbbá Tóth Ferenc múzeumigazgatónak és Antal Imréné közművelődési szakembernek köszönhető, hogy kialakult Makón a Pulitzer kultusz. Ezt a folyamatot kíséri nyomon e kiadvány, rávilágítva a kül- és belpolitikai helyzet, valamint a gazdasági változások hatására Pulitzer József korszakos tevékenységének megítélésében. Ma Pulitzer József szülőházának helyét emléktábla jelöli Makón. A város főterén áll mellszobra, nevét középiskolai kollégium és sétány viseli, szülővárosa pedig fiatal újságírók számára adományozható díjat alapított emlékére. A Pulitzer József halálától eltelt száz esztendő makói történéseit tekinti át e kiadvány. A neves személyiség megítélésének 20. századi változásait ismerhetik meg az olvasók írásunkból. 3