Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón 1911–2011. A Makói Múzeum Füzetei 112. (Makó, 2011)

Mellékletek - Donald M. Blinken nagykövet beszéde 1997. április 10.

gyarok még az amerikaiaknál is jobban érzékelhetik és értékelik a különbséget a sajtószabadság és annak hiánya között, amely a zárt, totalitárius társadalmakra jellemző. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy most pár szóban összefoglaljam, mit is értek sajtószabadság alatt. A sajtó nem attól szabad, hogy azt tehet, vagy írhat, amit csak akar. Többször hallottam, hogy a rendszerváltozás után sok újságíró így gondolta, hogy bármi, ami a teljes körű függetlenséget korlátozza, beleértve a szokásos szerkesztői ellenőrzést is, cenzúrát jelent. Számukra a sajtószabadság szó szerint azt jelentette, hogy bármit szabad írniuk. Nos, ennek éppen ellenkezője igaz: bizonyos kritériumoknak, a pontosság, az objektivitás, az egyensúly és a felelősségérzet kritériumainak a szabad sajtónak mindig meg kell felelniük. A kívánalmak teljesítése során a legfontosabb vezérlő elv az igazság keresése, nem pedig az újságíró által elképzelt társadalmi hasznosság, vagy a felelős újságírás fogalmát valamely önkényes módon definiáló törvény. A sajtószabadságnak természetesen ára van. Kennedy elnök nagyon nyíltan fogalmazta meg ezt: Habár ki nem állhatjuk; habár azt szeretnénk, hogy ne írja meg; és habár nem értünk vele egyet, mégis semmi kétség, hogy nagyon aktív sajtó nélkül nem tudnánk társadalomban végezni a munkánkat. Ma Magyarországon a sajtó szabadsága azt jelenti, hogy az újságíróknak joguk van kritikát gyakorolni, panaszt tenni, és megnevezni azokat, akik valami elítélendőt tettek. Érthető módon, sok magyar érzi úgy manapság, hogy rosszabb gazdasági helyzetben van, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ennek részben az is a magyarázata, hogy húsz évvel ezelőtt sokkal rosszabb helyzetben voltak, de mivel akkoriban a sajtó nem volt szabad, erről nem tudott a társadalom. A kormány által ellenőrzött sajtó állandóan azt harsogta, hogy milyen jól állnak a dolgok és mekkora haladást ért el az ország. Az ennek ellentmondó információkat cenzúrázták. A szabad sajtó természetes jellemzője, hogy megtalálja és bemutassa az elkövetett hibákat; olykor harsányan. Ha egy tízmillió lakosú országban, ahol az embereket sosem jellemezte az optimista világlátás, olyan sajtó nyer teret, amely mer panaszkodni és sötét képet festeni a jelenlegi körülményekről, nem csoda, ha a társadalom nem érzi jól magát. De a magyarok rosszul teszik, ha azt gondolják, hogy csak ők vannak ebben a helyzetben. A nyugat-európai demokráciák polgárai is gyakran szembesülnek olyan írott vagy elektronikus sajtóval, amelyben az objektivitást a párthovatartozás váltja fel. A negatív, szenzációhajhász híreket könnyebben lehet eladni akár az újságos-standokon, akár az éter hullámhosszain. De úgy hiszem, ezt az árat mindannyian készek vagyunk megfizetni, noha tudjuk, hogy sokat lehetne még javítani a médiumok minőségén, objektivitásán és ismeretterjesztő értékén. De ez mindig is így volt, és felétlenül igaz az Egyesült Államok újságírására. A XIX. század kezdetétől a XX. század elejéig az amerikai újságok a politikai pártok szószólói voltak. Nem emlékezteti ez Önöket valamire? Pulitzer volt az, aki forradalmasította az amerikai sajtót, bemutatván, hogy az újságírói normák hiánya és a fizetett pártszimpátia hogyan váltható fel a tanult hivatás rangjára emelkedett újságírással. Pulitzer úgy gondolta, hogy az újságírás társadalmi megbecsülése növekedni fog, miként más, a közérdek szempontjából sokkal kevésbé fontos szakmáké növekedett. 1904-ben Pulitzer ezt a forradalmi hatású nyilatkozatot vetette papírra a Nort American Review-ban: Csakis a legnemesebb ideálok, a jó iránti elkötelezettség, a problémák pontos ismerete és a morális felelősség őszinte átérzése mentheti meg a sajtót attól, hogy üzleti érdekek kiszolgálójává váljon és a köz javával ellentétes, önző célokért dolgozzon. 30