Halmágyi Pál: A Pulitzer-kultusz 100 éve Makón 1911–2011. A Makói Múzeum Füzetei 112. (Makó, 2011)
Pulitzer Szülővárosának Díja 2007-2011
hallgató, a középiskolás kategória első helyét Veres Alexandra egri diák, a külön díjat a nyíregyházi Nagy Zsófia - korábbi fő- és különdíjas pályázó - nyerte el. Az ünnepség Molnár László zárszavával ért véget. 9 0 201 l-ben Pulitzer József születése 164. évfordulójának megemlékezését április 8-án, pénteken rendezték meg Makón. Az Úri utcai emléktáblánál a szokásoknak megfelelően Molnár László beszélt, majd a városi és a diák önkormányzat koszorúzta meg az emléktáblát. A főtéri szoborsétányon lévő mellszobrot a városi szerkesztőségek munkatársai, a kollégium bejáratánál elhelyezett emléktáblát az iskola vezetői és diákjai koszorúzták meg. 2011« október 29-e, Pulitzer József halálának 100. évfordulója. A szülőváros a tavaszi ünnepsegeK lezajlása után azonnal megkezdte az előkészületeket e kerek évforduló méltó megünneplésére. A centenáriumi ünnepségek, kötetünk lezárása után kezdődnek. A száz éves történet most befejeződött. Makó messzire került fia, Pulitzer József emléktáblát, szobrot kapott szülővárosában, nevét intézmény és díj is őrzi. Tevékenységének értékelése igencsak hullámzó volt az elmúlt időkben. írásunk meg sem kísérelte, hogy Pulitzer életművéről, cselekedeteiről, emberi tartásáról, magyarságáról, a magyar nemzethez fűződő viszonyáról beszéljen. Célunk csupán az volt, hogy bemutassuk, hogyan alakult e világhírű ember emlékének őrzése, majd ápolása szülővárosában. Azt, hogy a 21. században e folyamat merre kanyarodik, a jövő dönti el. 9 0 Délvilág 2010. november 26. 27