Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története. A Makói Múzeum Füzetei 111. (Makó, 2010)
Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története
beszéljünk, sőt, kizárólag német nyelvű könyveket adott kezünkbe. így mi a Jules Verne regényeket, az indián történeteket, Robinson Crusoet, útleírásokat stb. németül olvastuk és ennek eredményként kifogástalanul megtanultunk németül. Amikor a német nyelvet már írásban és szóban tökéletesen bírtuk, akkor adott Katica néni nekünk magyar olvasmányt. Hányszor voltam neki hálás ezért, ki sem mondhatom. Ennek később a gimnáziumi német tanulásnál, s a hadseregnél eltöltött szolgálatunk alatt - ahol minden katonai tankönyv németül volt írva - továbbá az első világháborúban is, óriási hasznát vettük. Különösen én, aki 7 évig voltam orosz hadifogságban Szibériában. A fogolytáborokban, ahol a Monarchia minden népe és a német birodalmi katonák együtt voltak, nagy hasznát vettem e tudásnak. Németül minden katona tudott, a német nyelv volt az un. internacionális nyelv. Ezen a nyelven a legkülönbözőbb anyanyelvű foglyokkal is tudtam érintkezni. Amidőn az érettségi vizsgát letettem, szüleim előtt felmerült a kérdés, hogyan tovább? Az ő vágyuk az volt, hogy Budapesten folytassam a jogi tanulmányokat és azután Torontál megyében közigazgatási szolgálatba álljak. Ekkor ismét előtérbe került a pénzkérdés. Az egyetemi élet, a budapesti tartózkodás, a lakás, az ellátás, a beiratkozási díj, a tandíj, a vizsgadíjak tetemes összeget igényeltek. Édesatyám, aki 1906-ban már nem volt alkalmazásban, saját gazdaságából rendelkezett csak jövedelemmel. Ebből nem futotta a fenti költségek teljes fedezésére. Most megint Katica néni volt a mentőangyal és felajánlotta, hogy felköltözik Pestre. Valamelyik olcsóbb városnegyedben kivesz egy kis két szobás lakást, cselédet nem tart, minden munkát maga végez, engem is magához vesz és saját kegydíjából, valamint abból, amit édesatyám még hozzá tud pótolni, eltart egyetemi tanulmányaim alatt. Szüleim hálával és nagy örömmel fogadták el ezt az ajánlatot. így vált lehetővé, hogy Pesten elvégezhettem az egyetemet. Közben édesatyám és Katica néni egy kis örökséghez jutottak. Atyai nagyanyámnak nagybátyja, Gyertyánffy Dávid a tolvádiai ágból meghalt. Gyermektelen lévén nagy vagyona az oldalági rokonoknak jutott. Körülbelül 100 rokonra ment szét az örökség. Édesatyám és Katica néni kb. 3.000 - 3.000 koronát örököltek, ami abban az időben csinos összeg volt. A postás részben aranyban hozta el Katica néninek a 3.000 koronát. Ezt magam láttam, 1907-ben vagy 1908-ban. Akkor még az aranypénz közforgalomban volt. Ez az örökség nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tanulmányaimat be tudtam fejezni. Mikor 1910-ben az egyetemet elvégeztem, nem volt tovább szükséges, hogy Pesten maradjunk, ahol az élet igen költséges volt. így ismét visszaköltöztünk szüleimhez. Nagy áldás volt, hogy 4 évig Katica néninél Pesten lakhattam. Neki ott több rokona és nagyon sok régi barátnője, ismerőse volt még leánykorából, akikkel annak idején Pesten együtt báloztak. Továbbá abból az időből is sok ismerőse volt, amikor férje országgyűlési képviselősége miatt évekig Pesten laktak. Ebbe a nagyon jó társaságba engem bevezetett. Gyakran elvitt az Operába és a színházakba, megmutatta nekem Budapestet. Ő nagyon jól ismerte a várost. Az ő jóvoltából így sok szórakozásban is volt részem. 1910 júniusában tehát visszaköltöztünk Gádra. Ezen év októberében bevonultam a 29. közös gyalogezredhez, mint egy éves önkéntes Temesvárra. Katica néni Gádon maradt. 1912 januárjában kineveztek Torontál vármegyében közigazgatási gyakornoknak és a nagykikindiai főszolgabírói hivatalhoz osztottak be szolgálattételre. Fizetés a gyakornoknak nem járt, csak évi 1.000 korona segély. Ebből bizony nagyon nehezen lehetett megélni. Katica néni apróra kikérdezett valahányszor Gádra jöttem családomat meglátogatni. Amikor úgy látta, hogy ellátásom nem a legjobb, megkért, hogy keressek Nagykikindán 37
