Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története. A Makói Múzeum Füzetei 111. (Makó, 2010)

Kászonyi Richárd: A nagykászonyi Kászonyi család története

napjaimra még ezt is meg kellett érnem. A fiatalon elhunyt Károly nagybátyám nőtlen volt és így ivadékok utána nem maradtak. Kászonyi Károlynak és feleségének, Gyertyánffy Johannának - mint már írtuk - két lánya is volt, Katalin és Vilma. Kászonyi Katalin nagynénémről külön fejezetben emlékezem meg, mert róla - aki magas kort ért el, és akit évtizedeken át ismertem - igen sok feljegyezni valóm van. Kászonyi Vilma nagynénémet már nem ismertem. Születésem előtt, fiatalon halt meg és életéről is nagyon keveset tudok. Gádon született 1845-ben. Férjhez ment 1863. szeptember 13-án eörményesi és karánsebesi báró Fiáth Gyula Fejér megyei földbirtokoshoz. Két gyermekük volt. Sarolta, aki 1885. november 25-én halt meg és Adorján, aki 1888. február 25-én halt meg, mindketten egész fiatalon. Édesanyjuk Kászonyi Vilma is fiatalon, 26 éves korában halt meg, 1871. június 20-án Buziáson, Temes megyében. Gádon a családi sírboltban temették el. Megmaradt fényképei és szüleim, valamint Katica nagynéném elbeszélése szerint nagyon szép, bájos, kedves lény volt, de gyenge egészségű. Amint azt édesatyámtól, édesanyámtól és Katica nagynénémtől hallottam nagyatyám, Kászonyi Károly igen vallásos, szelídlelkü, kedélyes jókedvű, igen jószívű, a társaságot nagyon kedvelő ember volt. Édesanyám sokszor mesélte, hogy vele szemben apósa, rendkívül jó, kedves, figyelmes és lovagias volt. Közöttük - azon tíz év alatt, amíg együtt laktak - soha egy kellemetlen szó nem volt. Rendkívül szerette a társaságot, a jókedvű összejöveteleket. Még 80 éven túl is befogatott négy lovat, hogy messze lakó megyebeli barátait meglátogassa. így sokat járt Gyűlvészre, gróf Kinsky Zdenkóhoz, Rudnára báró Nikolics Mihályhoz és Fedorhoz, Lovrinba a báró Liptayékhoz, Écskára herceg Taxis Jenőhöz, Fényre Mocsonyiékhoz, Bodbára Gyertyánffy Antalhoz, aki sógora volt, mert nővérét, Kászonyi Ágnest vette el, Gyérre és Tolvádiára a Gyertyánffyékhoz, Ólécre, Dániel Pálhoz, Törökkanizsára Talliánékhoz. Nagyatyám nagy lószakértő, kiváló lótenyésztő volt, kitűnően hajtott lovat. Nem lovagolt, mert még ifjú korában egy nagyon súlyos tárgy emelésénél sérvet kapott. Miután ezt akkoriban még nem operálták, élete végéig ezzel vesződött és ez akadályozta a lovaglásban. Nem vadászott - az nem szerzett örömet neki. Akkoriban, ha faluhelyen a birtokosok egy-egy vendégség alkalmával összejöttek, természetesen sok szó esett a lovakról. Valamennyien többé-kevésbé értettek hozzá, bírálgatták, nézték egymás lovait, fogatát. Közben azzal szórakoztak, ki tudja az ostorszíj végével biztosabban leütni a kocsirúd végére tett négy krajcáros rézpénzt. Ez úgy ment, hogy az udvaron álló valamelyik kocsi rúdjának a végére elhelyeztek egy 4 krajcárost, a négy lovas hajtóostor hosszúságát (ostornyéllel együtt) onnan bemérték, és erre a távolságra kellett az illetőnek felállni és onnan az ostorszíj hegyével a 4 krajcárost lecsapni. Ehhez nagy ügyesség és gyakorlat kellett, mert bizony a négy lovas ostor jó hosszú volt. Nagyatyám mindig remekelt ebben. Aki pedig elhibázta, azon jókat nevettek a többiek. Ilyen ártatlan szórakozások is voltak akkoriban. Ezek a vendégeskedések több napig is eltartottak, mert hosszú, néha 80-100 km-es kocsiutat, oda és ugyanannyit vissza a lovak nem bírtak volna egy nap alatt megtenni. Kászonyi Károly nagyatyámat a legelőkelőbb társaságtól a legegyszerűbb falusi emberig, cselédei és volt jobbágyai is rendkívül szerették. Mindenkivel szóba állt, mindenkit ismert a faluban, és mindenkivel kedélyesen elbeszélgetett. Nagyon szép ember volt, hullámos fekete hajjal és égszínkék szemekkel. Hatalmas kb. 190 cm magas, szikár, óriási testi erővel rendelkező, vasegészségü ember volt. 20