Forgó Géza szerk.: Szirbik Miklós léptein...Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. A Makói Múzeum Füzetei 110. (Makó, 2008)

BLERNACKI CAROL: Lengyel - magyar kapcsolatok a lengyel - bolsevik háború idején

voltak, hogy Lengyelország keleti határainak kérdését békés módon kell rendezni (a területi követelésekkel várni akartak egy ideig, azok kisebb mértékűek voltak, mint Pilsudskié), a külpolitika teljes figyelmét az ország nyugati és északi területeivel kapcsolatos gondokra akarták fordítani. Dmowski meg akarta őrizni a meglévő birtokviszonyokat, fő hangsúlyt a nemzeti erőkre és az állam területén lévő idegen elemek kiszorítására fektette. A nem lengyelek, vagyis a kisebbségek által lakott területekről nem akart lemondani, asszimilálni akarta az ott élő népeket. Elképzeléseibe nem fértek bele a zsidók, idegen elemnek tartotta őket. Nézeteit nem titkolta, ami nem egyszer nehézségeket okozott neki a párizsi konferencia idején is. A Pilsudski-féle föderatív államkoncepció egyáltalán nem tartozott Dmowski politikai tervei közé. Úgy vélte, hogy ha „...egy erős állam létrehozásáról beszélünk, nem ejthetjük ki azt a szót, hogy föderatív. A 'föderatív' szó gyengeséget jelent, s nem erőt, főleg akkor, amikor nincs kivel föderációra lépni". Attól félt, hogy a kisebbségi hatások túlzott kitolása negatívan fogja befolyásolni az állam belső erőinek arányát, elveheti erőfölényét, amelyet a Nemzeti Demokrácia programja biztosít a lengyelségnek. Dmowski nézeteit e téren össze lehetne foglalni egy mondatba, amelyet még 1904ben megjelent könyvében (Egy modern lengyel gondolatai) meg is tett: „Nem a nemzet alkot államot, hanem az állam alkotja a nemzetet". Dmowski inkorporációs koncepciójával szemben Pilsudski szorgalmazta a saját, föderatív elgondolásait. Szerinte egy erős állam olyan állam, amelynek gyenge szomszédai vannak. Fel akarta darabolni Oroszországot — ezáltal meggyengítve azt —, s megerősíteni Lengyelországot egy föderatív államalakulat révén. Az ország nyugati határainak alakulására nem bírt befolyással — e kérdést teljes mértékben Dmowskira és a győztes antant döntéseire bízta. Pilsudski figyelme Litvánia és Ukrajna felé fordult, ahol érvényesíteni akarta a lengyel állam érdekeit. Nem imperialista elképzelések vezették őt, bár az államérdek és az imperializmus gyakran együtt járt. Itt tisztán csak a lengyel állam biztonsága megteremtéséről van szó, anélkül az állam léte veszélyben forgott. A szovjetek nem mondtak le a forradalom NyugatEurópába való exportjáról, az oda vezető úton pedig Lengyelország állt. Pilsudski hitt abban, hogy a potenciális szövetségesek megfelelő gátat és ütközőzónát tudnak teremteni Lengyelország és Oroszország között. Tudjuk, hogy Pilsudski tervei nem valósultak meg, aminek több, összetett oka van: a lengyel társadalom nem igazán értette törekvéseit, amihez hozzájárult a nemzeti demokraták által uralt sajtó is. A litvánok a terveiben csak imperialista szándékokat láttak, féltek a jagellói eszmék visszatérésétől. A kijevi Ukrajna pedig nemzetileg gyenge volt, nem úgy, mint a galíciai ukránok, akik politikai agitáció terén egészen jól álltak. A lengyelek külpolitikájához nagy reményeket fűzött Magyarország, lehetőséget és alkalmat látva a nemzetközi politikába való bekapcsolódásra, az elszigeteltségük megszüntetésére. Lengyelország akkoriban az egyetlen olyan ország volt, amely konkrét segítséget nyújthatott volna e téren 115