Halmágyi Pál: Várak, kastélyok, erődök. A m. kir. honvédség egyenruhái, felszerelése és csapatnemei. A XIV. és XV. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2007, 2008. A Makói Múzeum Füzetei 107. (Makó, 2009)
XIV. A MAKÓI HONVÉD EMLÉKNAP ÉS TALÁLKOZÓ 2007 Horváth Ferenc - A szegedi vár és a várfeltárások rövid története
A középkori vár: A ma általánosan elfogadott nézet szerint a vár felépítésére a 13. század második felében, 1261-1280 között került sor. A tatáijárás alatt elpusztult csongrádi vár, azaz a megye központjának feladatait vette át. Elsődleges szerepe a sószállító hajók szegedi kikötője, a tiszai átkelőhely, valamint az itt összefutó fontos vízi és szárazföldi utak biztosítása volt. A marosi sószállításról I. (Szent) István idejéből, a szegedi kirakodóhelyről 1183-ból, mint országos sórakodóhelyről 1222-től vannak írásos adataink. Mivel a só királyi monopólium volt, nem kétséges, a kikötő és a vár területe a királyi birtokok közé tartozott, s a vár is királyi várként épült föl. Legrégebbi magja 1308-1318 között már biztosan állt, hiszen várnagya (castellanus) Dénes fia Pál mester, aki egyúttal óbudai várnagy is volt, már egy oklevélben szerepel. A várról fennmaradt legrégibb oklevél 1338-ból való. Ettől kezdődően egyre gyakrabban találkozunk a vár és a várnagyok említésével. Jelentőségét jól szemlélteti, hogy tudomásunk szerint először 1282-ben Szeged (minden bizonnyal a várban) az országgyűlésnek ad helyet. Falai között királyaink többször megfordultak. A kezdetben kétségtelen királyi fennhatóság alá tartozó várat a 13-14. század fordulóján a tartományúri hatalom kiépülése idején már Kán László erdélyi vajda kezén találjuk, aki 1310-ben Szegeden járt. 1338-ban Károly Róbert a szegedi várat elsőszülött fia jegyesének, Luxemburgi Margit hercegnőnek zálogosította el, majd 1349-ben, Margit halála után a birtokjog visszaszállt a királyra. A 14. század végére újra az erdélyi vajda a vár felügyelője. A 15. század elején rövid ideig a Szeri Pósafi család a birtokos, 1407 és 1426 között Ozorai Pipo, majd 1437-ben Guti Országh János és Kátai László, akik - pro honore - mint a király bizalmi emberei birtokolták, majd 1439-ben Albert király Erzsébet királynénak adományozta a castrumot. Ezt követően újra a király kezébe került, mert 1443-ban I. Ulászló a két erdélyi vajda, Hunyadi János és Újlaki Miklós közvetítésével, Hunyadi Mátyás egyik oklevelében pedig 1459-ben személyesen utasítja a szegedi várnagyot. Később Mátyás király a szegedi várat fiának Corvin Jánosnak juttatta. Rövid időre 1494-ig Kinizsi Pálé, ezután visszakerül Corvin János kezébe, aki 1502-ben 2000 forintért visszaadta a királynak. 1518-ban II. Lajos előbb Báthori Istvánnak adta zálogba, végül 1524-ben az esztergomi érsek és a város közös tulajdonába került. Az okleveles adatok szerint az erősség tehát a 16. század elejéig többnyire a király vagy annak környezete birtokában volt, elsősorban igazgatási, nem katonai központ szerepét töltötte be. 1522-ben a várnak se váraagya, se kapitánya nem volt. Fontos azonban, hogy nőtt forrásaink mindig Castrum - azaz erődített vár, és nem castellum - várkastélyként nevezték. Az Anjou, majd Zsigmond korban a török balkáni terjeszkedésével párhuzamosan nyilvánvalóan védelmi szerepe is előtérbe került. Mindez arra utal, hogy a középkori szegedi vár a magyar várak azon típusába tartozott, melyeket szilárd építőanyagból (tégla, kő) épített, és falakkal erődített ún. „kővár"- ként tart számon a kutatás. 1526. szeptember 28-án a Budát kifosztó török seregek Szegedet is feldúlták, s még 1526-27 fordulóján rövid időre Cserni Jován szerb hadai foglalták el. Ezt követően bár a város újjáépült, s kortárs vélemény szerint „annyira növekedett, hogy felülmúlta a régit", a középkori téglavárat nem építették ki végvárrá. Számottevő megerősítéséről, korszerűsítéséről nem tudunk. 1543 farsangján a vár török kézre került. A hódítók ezt követően rövid idő alatt megszervezték a szegedi szandzsákot, Szakály Ferenc véleménye szerint 1547- vagy 6
