Halmágyi Pál: Várak, kastélyok, erődök. A m. kir. honvédség egyenruhái, felszerelése és csapatnemei. A XIV. és XV. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2007, 2008. A Makói Múzeum Füzetei 107. (Makó, 2009)
XIV. A MAKÓI HONVÉD EMLÉKNAP ÉS TALÁLKOZÓ 2007 Horváth Ferenc - Szabó József János: Az Árpád-vonal. Magyar országerődítés a Keleti-Kárpátokban
szláv erődrendszerek áttörése jelentett felhasználható harci tapasztalatokat. Végül a Szovjetunió ellen végrehajtott támadás során áttört szovjet megerődített vonalak elleni harc hozott olyan tapasztalatokat, amelyeket a Honvéd Vezérkar, illetve az Erődítési Parancsnokság felhasználhatott az Árpád-vonal építésénél és a már megépített részek korszerűsítésénél. A körkörösen védhető völgyzárak A magyar katonai vezetés 1940 decemberében szerzett tudomást a Szovjetunió elleni esetleges fegyveres fellépés lehetőségéről. A német OKH a tájékoztatás alkalmával arra kérte Bartha Károly honvédelmi minisztert és Werth Henrik vezérkari főnököt, hogy a Kárpátalján építsenek ki egy erős védelmi rendszert, és szükség esetén legyenek készek annak megszállására. Ennek fejében ígéretet tettek korszerű fegyverek szállítására (tábori lövegek, harckocsik, repülőgépek), ami elengedhetetlen volt a Magyar Királyi Honvédség fegyverzetének korszerűsítéséhez. A Honvéd Vezérkar a tárgyalások után szinte azonnal hozzáfogott a védelmi feladatok megszervezéséhez. Megkezdték az 1. hegyi dandár felállítását, valamint a térségben levő határvadász-erők egységes vezetés alá helyezését, így hozták létre a 8. határvadász-dandárt. Az erődvonal nagybani kiépítése is megtörtént, így a védelmére kijelölt két dandár 1941. április 11 -én meg is szállhatta azt. A magyar katonai vezetés a háború addigi tapasztalataiból levont következtetések alapján olyan erődvonal kiépítését határozta el, amelyik nem hasonlított az addig kiépített egyetlen erődrendszerhez sem. A Kárpátok nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználva olyan védelmi rendszert dolgoztak ki, amelyik csak a járható irányok lezárására volt hivatott. Ez a nehéz terep igen kedvező feltételeket nyújtott a védő félnek és megnehezítette a támadó helyzetét. A Keleti-Kárpátokban, az ország belsejébe vezető hegyi átjárókban 1940-től építették ki az Arpád-vonalat. 1944-ben a Vörös Hadsereg közeledtével az ezeréves határon és a Kárpátok előhegyeiben további két védővonal épült, hogy az ellenség ne tudjon menetből rázárkózni a fővédővonalra. A védelem teljes mélysége így helyenként elérte a 40-50 kilométert is. A Kárpátok előhegyeiben a Hunyadi-állás a legfontosabb közlekedési utakat, irányokat lezáró helységtámpontok láncolata volt, amelyek között az összeköttetést gyalogos csapatok tábori erődítései tartották. A Kárpátok fő hegyláncán az első világháborús állások felhasználásával készült Szent László-állást csak felvételi állásnak jelölték ki, hogy legyen még egy vonal, ahol a visszavonuló csapatok megkapaszkodhatnak. A legfontosabb erődítményrendszer, az Árpádvonal az ország belseje felé futó összeszűkülő völgyekben volt, a határtól 15-25 kilométerre befelé. Ezeket a völgyeket egy-egy völgyzárral látták el. A körkörösen védhető völgyzár rendszerint 15-20 vasbeton bunkerből állt. A bunkerek szándékosan nem rendelkeztek lőréssel, mindössze a személyi állomány és a fegyverzet épségének megóvására szolgáltak. A 60-100 cm vastag födémmel épített bunkerekhez futóárkok csatlakoztak, amelyek a nyílt tüzelőállásokhoz vezettek. Minden fontosabb fegyvernek több váltóállást is kiépítettek. A sejtszerű részekből álló völgyzár alapsejtje az önállóan is körvédőképes és körvédőköteles rajállás volt. 33
