Halmágyi Pál: A makói hagymaszövetkezet, majd hagymarészvénytársaság története 1900 és 1918 között. A Makói Múzeum Füzetei 106. (Makó, 2008)

Ezeknek a kereskedőknek az üzleti eljárása nem volt alkalmas arra, hogy irántuk a terme­lőkben bizalmat gerjesszen. Ha csak lehetett, visszaéltek a termelők tájékozatlanságával: ha a hagyma ára esett, nem vették át a termelőtől a magasabb áron vett hagymát, ellenben ha felment az ár, nem szállítottak a tőlük alacsonyabb árért vásárolt vevők részére." 2 A kereskedők másik részéről, a makói zsidó kereskedőkről, már kedvezőbb képet fest Márton György, a makói hagymáról szóló müvében. Hagymánk világkereskedelembe való bekapcsolódásáról írja: „A hagymatermesztés fejlődése azonban csak akkor vált ro­hamossá, amikor fokozatosan kiépültek a vasutak, kifejlődött hajózásunk és a kereskede­lem is megszervezte Makónak a szükséges kapcsolatokat a távolabbi Nyugat országaival. Ez utóbbi főleg a makói zsidóság érdeme, amelynek nemzetközi összeköttetéseivel és ke­reskedői rátermettségével nagy része volt abban, hogy a makói hagyma világkereskedel­mi cikké lett. Keresztény magyar hagymakereskedelem kialakulása a fentebb említett okokon kívül egyrészt az üzleti merészség hiánya s a nagy kockázat, másrészt a zsidó ke­reskedelem erős versenye és összetartása miatt csak nehezen indult meg." 3 A termelők teljes kiszorulása az értékesítésből, rendkívül kiszolgáltatta azokat a ke­reskedelmi ármanipulációknak. Arra, hogy ezek milyen formákban is megnyilvánultak, álljon itt példaként egy, a Makói Újság 1906. január 10-i számában Landesman és társai hagymakereskedők által közzétett levél. Ezen - Landesmanék által valószínűleg nem tiszta úton megszerzett - levélben egy másik hagymakereskedő, Stegman Izsák a követ­kezőket írta 1905 decemberében külföldi üzletfeleinek: "... ez évben a magyar hagymá­ban nagy túltermelés van," s ezért február, márciusában majd 5-6 koronáért tud eladni hagymát, miért is, „most csak a legszükségesebb mennyiséget vegyék meg a fogyasztók." (A vöröshagyma napi ára ekkor 10 korona/q volt. M. U. 1906. jan. 9.) Az ellenfél Landesman cég e levél közlése után azt tanácsolta a termelőknek, hogy legjobban teszik, ha ennek az embernek nem adnak el többet hagymát. Stegman sem ké­sett a válasszal, melyet így kezdett: „... kereskedői tisztességet éppen Landesman Mór és társaitól tanulni nem fogok." Majd részletezi a Landesman cég manipulációit. Eszerint Landesmanék július végén a környékbeli nagy uradalmaktól 7 korona/q árért nagy mennyiségű hagymát vásároltak föl. A makói piacon ezután kisebb vásárlásokkal az árat 11 koronára tornázták fel, majd ezen az áron adták el a 7 koronáért vásárolt nagy tétel hagymájukat. Ezután ismét nem vásároltak, s az ár szeptemberben (ekkor legnagyobb arányú a hagymaszedés) visszament 7-8 koronára. Most ismét vásároltak 200 vagon hagymát és kis változtatással kezdődött minden elölről. Kisebb vásárlásokkal a hagyma árát felverték 14 koronára. Ez az ár szeptember-októberben irreális. A külföldi kereske­dők nem is vettek ezért az árért Makón hagymát, a kertészek pedig így nem tudtak eladni. Közben persze Landesmanék a piaci ár alatt adtak el hagymát raktárukból, mialatt a ker­tészeket arra biztatták, hogy ők ne adjanak el, mert később még magasabb ár lesz elérhe­tő, a külföldi kereskedőket pedig arra beszélték rá, hogy későbbi szükségleteiket is most fedezzék, - természetesen tőlük, - és magától értetődően jóval 10 korona feletti áron. (A külföldi vevő úgy érezte, jól vásárolt, hiszen a manipulált piaci ár 14 korona s ő ez alatt vett egy-két koronával, ám valójában a Landesman cég járt jól, aki a 7-8 koronáért vett hagymát 11-13 koronáért adta tovább.) Mindezt onnan tudja olyan jól Stegman Izsák, 2 PETROVICSGY. 1922.16. 3 MÁRTON GY. 1927. 18. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom