Halmágyi Pál: A makói hagymaszövetkezet, majd hagymarészvénytársaság története 1900 és 1918 között. A Makói Múzeum Füzetei 106. (Makó, 2008)

könnyen érthető és áttekinthető legyen." Közölte továbbá a város, hogy a nagybani adás-vételeknek külön kijelölt helye nincs, s az a kisebb vásárlásokkal egy helyen, a város főterének külön kijelölt részén, „a hagymapiacon" történik. Míg e levélváltás történt, a vármegye 1909. december 14-iki közgyűlése két kisebb módosítási javaslattal a szabályrendeletet visszaküldte a városnak: bevásárlási jegy kiál­lítása nélkül az ügylet hatálytalan; ill. semmis a megállapodás akkor, ha az előadó ugyan­arra az árujára két vagy több kötjegyet fogad el. A város a módosításokat 1910. május 9-iki ülésén beillesztette a rendeletbe (hetediki változat) azt ismét 30 napig közzétette, majd megküldte megerősítésre a vármegyéhez. A vármegye a szabályrendeletet felteijesztette a belügyminisztériumnak. A belügyminisz­ter természetesen ismét kikérte a kereskedelemügyi és földművelésügyi miniszter véle­ményét (s azok három módosító javaslatát még néggyel megtoldva küldte vissza a szabályzatot.(1912. október 5.) E módosítások négy szakaszt teljes egészében töröltek a szabályzatból, egy esetben a szabályzat törvényi hivatkozását változtatták meg, mert közben új törvény született, ill. megjelölni rendelték azokat a szabályokat, melyek megszegése kihágást jelent, s ezeket is csak annyiban büntetheti a szabályrendelet, ha más jogszabály szerint nem tüntethetők. A belügyminiszter javasolta még, hogy mindennapi kisebb vásárlásokról ne kelljen bevá­sárlójegyet kiállítani. A keresztül vezetett módosításokkal majd felére csökkentett szabályrendeletet (nyol­cadik változat) Makó város képviselőtestületének rendes közgyűlése 1913. április 14-én 146 kgy./l 913. sz. határozatával fogadta el. A vármegyéhez felterjesztett rendeletet a me­gyei közgyűlés 1913. június 2-án látta el jóváhagyási záradékkal, 611 kgy/1913 sz. alatt, s Hervay alispán 1913. június 18-án küldte meg a belügyminiszternek, s az 221/483/1913 sz. alatt 1914. január 8-án hagyta jóvá. Ekkor ért véget az éppen 11 évvel korábban kez­dődött ügy, s született meg a makói hagymapiac első szabályozása. 3 4 Arra a kérdésre, hogy ez a rendkívül körültekintően, sőt s nyugodtan mondhatjuk túl­zott aggályoskodással meghozott szabályrendelet éreztette-e a hagymapiacon üdvös ha­tását, igen nehéz a felelet. Nehéz egyrészt azért, mert mire megszületett, már a háború szele kezdett lengedezni, s az sok minden más mellett, döntően megváltoztatta a hagyma világpiacát, de alapvető változásokat okozott az országon belül is. A másik nehézség, hogy egy jogi szabályozás bármennyire akarja is, soha nem tudja átfogni az élet teljességét, mindig maradnak szabályozatlan részletek, és mivel az élet nem áll meg, születnek újabbnál újabb bonyodalmak, melyekre az egy adott pillanatban megkövült szabályozás már nem ad megoldást. Valamint még egy dolgot figyelembe kell venni. A gazdasági élet örökös változása, a piac könyörtelen törvényei, s az emberi természet - mely műidig többet akar - végül is ott és akkor lépte át a szabályzat felállította korlátokat, ahol és amikor azt a könyörtelen gaz­dasági érdekek megkívánták. Mindezek ellenére nagy tett volt a várostól, hogy e szabályzatát létrehozta s azzal a legnagyobb közösség, a hagymatermelők érdekeit próbálta védeni. 3 4 Valamennyi ebben a részben említett irat MVL: Pm. h. i.: 3312/1914. sz. iratcsomóban található 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom