Halmágyi Pál: A makói hagymaszövetkezet, majd hagymarészvénytársaság története 1900 és 1918 között. A Makói Múzeum Füzetei 106. (Makó, 2008)

ványt készíttetni. A megbízott bevásárló igazolványát köteles volt a vásárlásoknál magánál tartani és ellenőrzésekkor felmutatni. Hogyan történt a makói piacon a vétel ill. eladás? A szabályrendelet kimerítő rendelkezéseiből pontos képet kapunk erről: ha létrejött a megállapodás a hagymatermelő és a kereskedő vagy megbízottja között, akkor ez köteles volt minden egyes vételről részletesen és pontosan kitöltött, aláírt bevásárló jegyet adni. Tartalma: adásvétel helye, ideje, év, hó, nap, az áru minősége, mennyisége, átadás helye, ideje, vételár, annak kifizetési módja, áruminta átadása-átvétele, s még mindaz, amit az eladó és a vevő fontosnak tartott. Az eladónak nem volt szabad ugyanarra az árura két vagy több vásárlótól bevásárló jegyet elfogadni, ill. a vevőnek sem volt szabad az eladót ilyen cselekményre rábírni. A vevő köteles volt a megvett árut a kialkudott árban meg venni, egy kivétellel: ha az áru nem felelt meg a minőségi kikötésnek. Ez a három szakasz a lelke a szabályrendeletnek, magyarázata a makói hagymapiacnak. A hagymakertész kivitt a hagymájából talicskával, esetleg kocsival néhány zsákkal a piacra, ill. ha dughagymája volt, néhány marokkal zsebrevágott és úgy ballagott ki árulni. A kereskedővel vagy a cenzárral, ha megfelelt nekik az áru, megállapodtak a mennyiségben, az árban és abban, mikor, hova kell szállítani az árut. (Általában vagy a kereskedő raktárába, vagy egyenesen az állomásra kellett.) A vevő mintát (mustrát) is vihetett magával, amihez az árut a tényleges átvételnél viszonyíthatta. Minderről a már ismert bevásárló jegyet kellett kiállítani. A szabályrendeletet megelőzően tehát ez nem volt kötelező, de általában a nagyobb tételű vásárlásokat akkor is írásba foglalták. Amennyiben a teljesítéskor vita támadt az áru minőségét illetően, a rendőrkapitányi hivatal járt el mint szakértő a vevő és az eladó két megbízottjával együttesen. E szabályokból sejthetően a hagymapiacon előfordultak szerződésszegések. A rosszul spekuláló kereskedő, ha a korábban kikötött ár a teljesítés idejére irreálissá vált minőségi kifogásokra hivatkozva nem vette át a lekötött hagymát. Ritkább volt a termelők szerződésszegése, ha jobb árat kaphattak, a lekötés ellenére eladták másnak a hagymájukat, de a jellemzőbb az volt, hogy ebben az esetben ha nem is olyan szépre válogatva, de az eredeti, kereskedőnek adták el hagymájukat. Ezek a hagymakertészek, gondoltak a jövőre, hiszen a következő években is el kellett adniuk termésüket. Nézzük, e darázsfészekben hogyan tudott rendet teremteni a városi szabályzat. Először is rendkívül lassan. 1905. januárl7-én született meg tehát e második változat, ezt március 24-én sokszorosították és kiosztották a képviselőtestület tagjainak tanulmányozás végett. A városi közgyűlés 1905. április 10-én megtárgyalta a kezében lévő tervezetet, úgy határozott, hogy abból a magánjogi rendelkezéseket ki kell hagyni, a rendészeti dolgokat a vásárrendtartási szabályzatba kell felvenni és az így átdolgozott tervezet kerüljön majd ismét megvitatásra a képviselőtestület elé. Dr. Bán Zsigmond városi ügyész 1905. november 15-én jelentette a polgármesternek, hogy mindezeket elvégezte. 1906. januáijában a szabályrendelet tervezet e harmadik változatát is sokszorosították és szétosztották a városi képviselők között. 1906. február 12-énült össze a közgyűlés és..."a szabályrendeletet épségben tartva" levette a napirendről! Farkas József polgármester, aki érzésünk szerint nemcsak azért viselte szívén a szabályrendeletet, mert erre felülről a vármegyétől is szorították, hanem ő maga is meg volt győződve a szabályozás mielőbbi szükségességéről és hitte, hogy a hagymakertészeken segíteni kell a városnak - ekkor levelet írt a képviselőtestülethez. „Nagyobb baj az, hogy 25