Halmágyi Pál szerk.: Harcok a Dél-Alföldön és Budapesten 1944-1945-ben. Az 1956-os forradalom Makón. A XII. és XIII. Makói Emléknap és Találkozó 2005, 2006. A Makói Múzeum Füzetei 105. (Makó, 2007)

XIII. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó 2006 - Marjanucz László: Az ország gazdasági és politikai helyzete és változásai 1956 őszén

tüzéreket kivonták a városból. November 5-én maroknyi fiatal katona és színész Boros János vezetésével tüzet nyitott a hídon áthaladó orosz tankokra a múzeum felől, de ez csak az elszántság szikrája maradt. A Fémfeldolgozó Vállalat fegyveresei a Kossuth Lajos sugárúti lakásokban vettek föl lőállásokat, ahonnan tüzeltek az átvonuló harckocsioszlopra, mely azonban zavartalanul folytatta útját. November 6-án a szovjet katonai fellépés véget vetett Szeged forradalmának. Pesten ez már november 4-én bekövetkezett. A fölvonuló szovjet csapatok fedezékében tért vissza a november l-jén eltávozott Kádár és Münnich, akik szolnoki rádióközleményükben adták hírül a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, de egy szót sem ejtettek a szovjet invázióról. Az idegen hatalom által véghezvitt kíméletlen katonai pacifikálás korántsem segítette elő a politikai kibontakozást. Kádár „szolnoki csapata" (Münnich Ferenc, Apró Antal, Kossá István) birtokba vette ugyan a parlamentet, de mégis politikai vákuumba került. Nem volt saját közege, bázisa, melynek segítségével kapcsolatba kerülhetett volna a társadalommal. A szovjet hadsereget maga mögött tudhatta, de csak mint demonstratív, megfélemlítő erőt. Politikai eszközként nem használhatta az egész társadalommal szemben, a saját érdekében sem, amennyiben célja nem csupán rezsimjének kikényszerített restaurálása, hanem elfogadtatása volt. A fegyveres ellenállást gyorsan fölszámolták, de a társadalom sokáig elutasította még a szovjet fegyverek árnyékában, tankokon érkező régi-új rezsimet. 85