Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

XI. Makói Honvéd Emléknap és Találkozó, - Illésfalvi Péter: A honvédség erdélyi harcai 1944-ben

fogságba ejtették. Estére a 3. harckocsiezred páncélosai elérték Marosludast, a 9. tábori póthadosztály erői birtokba vették Tordát, a jobbszárny küzdői pedi Borrévnél kijutottak az Aranyoshoz. Már tartott a támadás, amikor bekapcsolódtak a nagyváradi 25. gyaloghadosztály első beérkezett osztályai. A harcedzett, jól felszerelt és kiképzett hadosztályt ugyancsak az Északkeleti-Kárpátokból dobták át, s később a tordai csata fő súlya erre a seregtestre nehezedett. A német 4. légiflotta felderítőgépei már másnap, szeptember 6-án ellenséges páncélosok gyülekezését figyelték meg Nagyszeben térségében, tehát a megindított hadművelet augusztusban, a politikusok által meghatározott, eredeti célját tekintve most már mindenképpen okafogyottá vált. Ennek ellenére Veress vezérezredes nem állította meg csapatait, elsősorban a harci morál fenntartása céljából, hiszen a románokra mért vereség „jót tett" a csapatok lelkiállapotának. így a támadó csoportosítás a balszárnyon szeptember 7-re elérte a Kis-Küküllő vonalát Dicsőszentmártonnál, a közép birtokba vette Marosújvárt, Felvincet, a 7. tábori póthadosztály Nagyenyed előtt állt. A visszavételt a szovjetek megjelenése és Rozin hadosztálytábornok román páncéloshadtestének ellentámadása következtében rendelték el szeptember 9-én. A csapatok az Aranyos - Maros általános vonalára húzódtak vissza, amelyet - különösen Torda és Aranyosegerbegy között műszakilag is megerősítettek. Ez utóbbi terepszakasz, ahová közben részben már felvonultak a 25. gyaloghadosztály csapatai, különösen jól védhető volt. Nem csak a folyó miatt, hanem azért is, mert a folyóvölgy északi partján egy 60-80 méter magas, meredek és kopár lejtőjű dombvonulat húzódott, amelyet ridónak neveztek. Erre a védelmi vonalra a szovjet 2. Ukrán Front román 4. és szovjet 27. hadseregének magasabb egységei zárkóztak fel. A szovjet legfelsőbb főparancsnokság, a Sztavka direktívája az volt Malinovszkij marsall számára, hogy szeptember 15-re érje el a Kolozsvár - Beszterce általános vonalat, zúzza szét az ellenség erdélyi csoportosításait, majd támadjon tovább északkeleti irányba és egyesüljön a Kárpátokból nyugat-délnyugati irányban előretörő 4. Ukrán Front főerőivel. Láthatjuk tehát, hogy egy nagyszabású átkaroló hadműveletet terveztek a szovjetek, melynek harapófogójában a német 6. és 8., valamint a magyar 2. hadseregnek, egyszóval a teljes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak meg kellett volna semmisülnie. Ennek megakadályozására fejlődött ki a tordai csata, mely a M. kir. Honvédség egyik legsikeresebb hadművelete volt a II. világháborúban. A szovjet-román támadás főirányában védekező 25. gyaloghadosztály tulajdonképpen csak szeptember 12-én kapott parancsot a tordai védőállás elfoglalására, amely a Torda-nyugat 380-as magassági ponttól egészen Gerendkeresztúrig húzódott mintegy 25 km hosszan, súllyal Tordánál és Aranyosegerbegynél, ahol a visszavétel biztosítására hídfőket képeztek. A feladat nem volt könnyű, mert a hadosztály 10 gyalogzászlóaljából (budapesti 1., nagyváradi 25. és kolozsvári 26. gyalogezredek egyenként három zászlóaljjal) eddig beérkezett hét, amiből négyet máris bevetettek az előretörő 9. és 7. póthadosztály harcaiba. A 12-én este rendelkezésre álló három zászlóaljhoz 13-ára vártak további hármat, melyből kettő még vonaton gurult. 57