Halmágyi Pál szerk.: A Dontól a marosig...1943–1944. A X. és XI. makói honvédnap és találkozó 2003, 2004. A Makói Múzeum Füzetei 104. (Makó, 2005)

X. Jubileumi Makói Honvéd Emléknap és Találkozó - Babucs Zoltán: A 2.magyar hadsereg harctéri tevékenysége és a hősi halottai a Don-kanyarban 1942-1943

többsége csak rosszul bírta a magyar nyelvet, nem bízott meg elöljáróiban, ami odakint a fronton bosszulta meg magát. A harctéren bebizonyosodott, hogy a honvédek egyenruházata, felszerelése, fegyverzete, kiképzése nem felelt meg a keleti front viszonyainak - hiszen főként a kisantant államai ellen készítették fel a magyar hadsereget. Ruházatuk nem védett eléggé a hidegtől, az erősen elhasznált gyalogsági fegyverzet zöme befagyott a nagy hidegben, lőszerellátásuk kritikán aluli volt. A mélység nélküli védelem, a páncéltörő és a gépfegyverek alacsony darabszáma nem tudott elegendő védelmet nyújtani. A páncéltörő fegyverek hatástalannak bizonyultak a T-34 harckocsikkal szemben, nem tudták azok páncélzatát átütni, legfeljebb csak a lánctalpat szakíthatták le. A hadsereg ellátása sem volt zökkenőmentes, az élelmezés német volt, ami nem volt túlzottan ízletes a fűszerezett ételekhez szokott magyar bakagyomornak. A honvédek többsége csak igen ritkán kapott levelet, csomagot hazulról, a beígért felváltás nem érkezett be, szabadságolás kevés volt, így a legénység hangulata eléggé „nyomott" volt. Problémát okozott a gyalogság szinte teljes gépesítetlensége, a szállítójármüvek fogatolt szekerek voltak (korabeli terminológiával élve országos járművek), a lovak alultápláltsága miatt a vonatanyag zöme megsemmisült, sebesültjeiket nem tudták szállítani. A visszavonulás során szinte végig a szabad ég alatt tartózkodó honvédek egészségi állapota jelentősen leromlott, ez is hozzájárult magas emberveszteségükhöz. Mindezek ellenére megpróbáltak rendezetten visszavonulni erélyes tisztek és altisztek vezetésével, felvenni a kilátástalan harcot az ellenséggel, az időjárási elemekkel és olykor saját szövetségeseikkel. A honvédek harci kedvét a visszavonulás alatt már nem a bolsevizmus elleni küzdelem motiválta, hanem az épségben hazajutás vágya. A legénység és a tisztikar soraiban nagy volt a félelem a fogságba esés következményeitől, ezért többségük utolsó lőszerét magának tette félre, hogy a hadifogságba esés helyett főbe lőhesse magát. A honvédek doni helytállást a legsommásabban Horthy kormányzó fogalmazta meg 1943-ban, amikor Adolf Hitler kirohanására reagált Klessheim-ben: „Hogy a magyar hadsereg hogyan verekedett, azt majd a hadtörténet fogja megállapítani, és meg kell várni majdani történelmi vizsgálódások eredményét, azután lehet végleges ítéletet alkotni...Egy hadsereg, amelynek száznegyvenhatezer halottja és harmincezer sebesültje volt,

4

; semmi esetre sem viselkedett gyalázatosan. '

A

1 Egy - számunkra - vesztes világháborúnak is lehetnek magyar katonahősei, olyanok, akik a szolgálat legnehezebb óráiban is esküjükhöz híven, legjobb tudásuk szerint szolgálták sokat szenvedett magyar hazájukat. Ezért is gondolok hálás szívvel vissza a jászberényi 32/111. gyalogzászlóalj 7. puskás század egyik katonájára, Nagy Mátyás tartalékos őrvezetőre, aki 1997 nyarán lezajlott 4

1 A valóságban a m.kir.2. honvéd hadsereg személyi vesztesége 50 ezer hősi halott, 50 ezer sebesült, 26 ezer hadifogoly volt. Szabó i.m. 291-305.o. 1:

1 Gosztonyi Péter: A Magyar Honvédség a második világháborúban. Bp., 1992. 1 lO.o. 31