Halmágyi Pál szerk.: Kossuth Lajos és Dobsa Lajos emlékezete. A IX. Honvéd Emléknap előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 102. (Makó, 2003)
Pelyach István: Kossuth Lajos, a forradalom vezetője és az emigráns Kossuth
ötvenes évek elején fogalmazódott meg. Ezzel párhuzamosan még az is kikristályosodott, hogy az erőt meg kell őrizni a jövőnek. Nem szabad megengedni, hogy a nemzet feláldozza saját erejét, ráadásul idegen érdekekért. Kossuth emigrációs pályája persze nem egyszerűen mdult. Amikor 1849. augusztus 17-én átlépte a határt Orsovánál, egy depressziós ember hagyta el az országot. Azt gondolom, ez érthető. Kossuth is ember volt, őt is megviselték a nagy csapások. Ő is tudott örülni a nagy sikereknek, de 1849 augusztusában nem volt minek örülni. Mögötte volt másfél sikeres év és egyszer csak jött a vég! Tudjuk jól, augusztus 11 -én, amikor átadta a hatalmat Görgey és megírta a nemzethez a búcsúkiáltványát, sorait a következőképpen kezdte: „Azon szerencsétlen harcok után, amelyekkel a jóisten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák hatalmasságok ellen az önvédelem harcát a siker reményével folytassuk." Ez beletörődés, elfogadása annak, hogy a szabadságharcot Európa két legerősebb hadserege leverte! A szabadságharc végére egy katonai mozzanat tett pontot. Európa két legerősebb hadserege leverte a magyar függetlenségi harcot. A háború az matematika, mondotta Görgey Arthur. A szemben álló felek ereje határozza meg, hogy kmek mire van esélye. Eltelik azonban egy hónap és egy nap, és szeptember 12-én Kossuth emigrációjának első állomásán szembenéz a múlttal. Szembe kell néznie a levert szabadságharccal és valamilyen magyarázattal kell szolgálnia arról, hogy miért ez lett a vég. Hiszen 1848 márciusától ez a nemzet energiának egészét mozgósítva a sikerekre tette fel az életét. Szeptember 12-én írt levele a következőképpen kezdődik: „Szegény, szerencsétlen hazánk elesett! Elesett, nem ellenségeink ereje, hanem árulás és alávalóság által. Én Görgeyt fölemeltem a porból, hogy magának dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen, s O a hazának gyáván hóhérjává lőn." Szeptember 12-én Kossuth megteremti a Görgey árulásáról szóló legendát, s ezáltal ad egy teljesen hamis múltképet. Mondhatjuk, hogy ez belefér Kossuth politikai pályájába. Attól nem lesz kisebb ember, ha azt mondjuk, hogy e levélben Kossuth meghamisította 1848-49-et. Egy olyan múltat állított elénk 1849 szeptemberében, ami nem történt meg. Amikor azt mondja, hogy a szabadságharcot nem leverték, hanem elárulták. Volt-e ezzel bármilyen célja? Az előbb arról beszéltem, hogy Kossuth számára a függetlenség egy élmény volt 49 tavaszától, de kénytelen volt belátni a szabadságharc végén - az emigráció első időszakában - hogy Európa számára ez az élmény nem fogadható el. Nem lehet azonban lemondani az újrakezdésről! Ahhoz, hogy ez a nemzet a közeljövőben bármikor alkalmas legyen a szabadságharc bármilyen formában történő újrakezdéséhez, ahhoz meg keli tartani a hitét, az erejét és a forradalmi lendületét. Nem üzenhetem én, Kossuth Lajos azt a nemzetemnek, hogy gyengék voltunk, azért vertek le bennünket! Sokkal egyszerűbb és politikusabb, ha azt mondom, hogy elárultak bennünket, és Európa számára is azt kell igazolni, hogy ez a nemzet alkalmas volt az önállóság, függetlenség megélésére, mert ha ez a nemzet, a Európa számára ilyen képben tűnik föl, akkor talán változtatható az angol és a francia álláspont. Tudjuk jól, hogy ez illúzió Kossuth részéről. Ez az illúzió az 1850-es évek közepéig tart. Az ötvenes évek közepétől Kossuth politikai pályáján egy másik nagy 42
