Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)

Pölöskei Ferenc: Makó város országgyűlési képviselője a kiegyezés korában. Justh Gyula

1910-től a koalíciót felváltó, a régi szabadelvűeket tömörítő Nemzeti Munkapárt uralmával nem a korábbi évtizedek szokványos kormányzati évei köszöntöttek az országra. A dualizmus elmélyülő társadalmi és nemzeti válsága, a balkáni háborús tűzfészek kialakulása miatt Tisza István új pártja felülvizsgálta, majd átalakította a kiegyezés utáni kormányzati rendszert. Ebben látta hatalma tartós megszilárdításának útját. Kiszélesítette a képviselőházi elnök jogkörét, képviselőházi őrséggel hurcoltatta ki a parlamentből az ellenzéki képviselőket, legelsőként Justh Gyulát. Ezután új választójogi törvényt, sajtótörvényt alkotott. Elfogadtatta a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről szóló törvényt, megszigorította az egyesülési és gyülekezési jogot. Az ellenzék hosszú ideig tanácstalanul állott a kormányzópárt újszerű politikájával szemben. Justh Gyula alakja ebben az ellenzéki útkeresésben vált kiemelkedővé. Szakított a konzervatív Apponyi Albert gróffal és Kossuth Ferenccel, Ferenc Józsefnek pedig visszaadta képviselőházi elnöksége idején kapott belső titkos tanácsosi címét. Eközben pályájának legjelentősebb állomásához érkezett: szervezett kapcsolatba lépett a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal és a polgári radikálisokkal. Ekkor mondta róla Jászi Oszkár, a polgári radikálisok vezetője: „Justh Gyula a progresszív magyarság, az egész magyar demokrácia illusztris vezére." Új lendületet, szervezeti keretet adott ezzel a választójogi és a kormány elleni mozgalomnak. Számos alkalommal hangoztatta: „Magyarországot a demokratikus haladás útjára kell vezetni, ez a feltétele a nemzeti függetlenség kivívásának is." A közjogi kérdés tehát háttérbe szorult, másodlagossá vált. Justh Gyulát a nemzeti demokrácia képviselőjeként tartjuk számon. Idős kora ellenére ifjúi lelkesedéssel járta az országot. Őszinte hite, helytállása az 1910-es években előrevitte a botladozva induló progresszió erőit. A kormányzat erőteljes, markáns politikájával szemben azonban feltűnően gyenge maradt az ellenzék válasza. Voltaképpen csak a választójogi gyűlésekre és a köztársasági szervezkedésekre korlátozódott. Látványos sikereket nem értek el, legfeljebb valamiféle szimpátiát nyerhettek a velük rokonszenvezők körében. Gyengeségük alapvető okait nem is a határozott kormányzati elszántságban, sokkal inkább felemás és halovány programjaikban és szervezettségük hiányában lelhetjük fel. Mert 191 l-ben megalakult például a választójogi szövetség a Justh párt, a szociáldemokraták és polgári radikálisok között, tevékenységük azonban közös gyűléseikre, szónoklataikra szűkült. Különben sem rendelkeztek komoly, átfogó gazdasági, társadalmi, nemzeti, nemzetiségi és közjogi programmal. Hiányzott belőle a feudális eredetű és jellegű nagybirtokrendszer, a torz társadalomszerkezet, a nemzeti, nemzetiségi problematika elemzése, sőt a dualista rendszer, benne a széles uralkodói jogkör és a parlamentarizmuson esett sérelem bírálata. A kormányzati rendszer további megmerevítése, a politikai szabadságjogok 1910-es évekbeli korlátozása sem serkentette őket újfajta politizálásra. (Sajtó-, egyesülési, gyülekezési szabadság korlátozása, házszabályok.) A nemzetiségi kérdésben pedig még Tisza István román egyezkedő tárgyalásait is elvetették. Ilyen körülmények közepette eleve nem számíthattak átütő sikerre. 28