Halmágyi Pál: Makó a dualizmus és forradalmak korában. A VIII. Honvád Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 101. (Makó, 2002)

Pölöskei Ferenc: Makó város országgyűlési képviselője a kiegyezés korában. Justh Gyula

PÖLÖSKEI FERENC Makó város országgyűlési képviselője a kiegyezés korában: Justh Gyula 1848. április 11-én az uralkodó által is szentesített törvények felszámolták a feudalizmust és megalkották a polgári jogállamiság tartópilléreit, így a népképviseleti országgyűlést, a neki felelős kormányt és a választási rendszert. Előírták az aktív és a passzív választójogot, vagyis a választói jogosultság és a választhatóság feltételeit. Megalkották az egyéni választókerületi beosztást, miközben a közigazgatás polgári átalakítása - a megye, különösképpen azonban a várostípusok esetében - elmaradt, hiszen egyelőre megmaradtak a hagyományos szabad királyi városok, valamint a sok kötöttséget megtartó több száz mezőváros is. A törvény választókerületi beosztása azonban feltűnően előnyben részesítette a valóságos városi kritériumokat a hagyományos, gyakran anakronizmussá vált városi jogállású helységekkel szemben. Ennek megfelelően nemcsak a nagyvárosok - Debrecen, Kolozsvár, Szeged - küldhettek több képviselőt is a parlamentbe, hanem számos középváros, így Makó is, önállóan küldhetett egy képviselőt a képviselőházba az egyéni képviselő-jelölés alapján. Az önálló képviselőküldés jogával rendelkező városokban általában a városházán tartották a választásokat, ám a megyei kerületekben a választási kerület központjába gyakran napokon át meneteltek vagy a kor adta lehetőségek szerint utazhattak a választójoggal rendelkező távolabbi helyek választói, az egyes pártok turnusai szerint. Makón ennek jegyében a városháza nagytermében tartották a dualizmus korában a képviselőválasztásokat. A város hagyományosan és az egész általunk tárgyalt korszakban - egy-két kivételtől eltérően - ellenzéki, szélsőbalos, majd függetlenségi jelöltet választott. S ez nem volt véletlen, a város múltbeli jogállásának és társadalmi megoszlásának maradt a szükségszerű következménye. Hiszen nemcsak az idegen, a tatár, török, osztrák pusztítások, rombolások erősítették a város lakosságában az összefogás, egymásrautaltság tudatát, hanem lakóinak leleménye, szorgalma, eredményes munkássága is. Ráadásul korábbi földesúri függősége is lazább volt az ország egyéb városaihoz viszonyítva. Egy ideig királyi mezővárosnak számított, ugyanis a 17. században a város a kincstár kezébe került, lakosai „királyi szabadosokká" váltak. Később III. Károly Nádasdi László csanádi püspöknek adományozta. A püspöki fennhatóság a jobbágyfelszabadításig tartott. Makó így szükségszerűen vált az 1867-es ellenzékiség egyik országos központjává. S ezt a pozícióját erősítette a város kiegyezés utáni jelentős gazdasági és kulturális fejlődése. Kialakultak az új polgári várostípusok: a törvényhatósági bizottsági és a rendezett tanácsú városok. Thirring Gusztáv 1912-ben megjelent Magyar Városok Statisztikai Évkönyve c. munkája szerint a város területe 26.000 kat. hold, népessége közel 35.000. Már a 19. században 21 vízimalma volt, a legelők pedig 1859-ben a tagosítások és legelőelkülönítés nyomán a város tulajdonába kerültek. 1871-ben megvásárolták a Maros révjogát, az 1870-es 80-as években elhárították Csanád megye felosztásának, felda23