Halmágyi Pál: Csanád és Torontál vármegyék tisztségviselői 1779–1944. A Makói Múzeum Füzetei 100. (Makó, 2001)
Csanád és Torontál vármegyék ősgalériája
CSANÁD ÉS TORONTÁL VÁRMEGYÉK ŐSGALÉRIÁJA Az ősi Csanád vármegye története Szent István király idejében kezdődött. A legendák megőrizték a központi akaratnak ellenszegülő Ajtony, és Csanád, a királyi csapatok vezérének harcát, ill. Gellért, a szentéletű első püspök mártíromságát. Az Árpádok korától a török időkig fontos és jelentős hely volt a megye központja, a Maros partján emelkedő Csanád vára. Királylátogatások (1044: Aba Sámuel; 1278, 1285, 1289, 1290: IV. László), országnagyok gyűlései (1044), összeesküvések, politikai gyilkosságok, kiátkozások zajlottak az ódon falak között. A Maros vidékét jó százötven évig bitorló törökök után azonban csak üszkös romok maradtak a csanádi várból, s néhány faragott mohos kő Szent Gellért egyházából. A vármegye - mivel a folyótól délre húzódó hatalmas területeit a temesi bánságba, Apátfalva, Nagylak, Sajtény és Újcsanád környékét pedig a marosi határőrvidékbe tagolták be - lényegesen kisebb területtel és új székhellyel Makón alakult újjá, elvileg 1710-ben, a török utáni első főispán kinevezésével, gyakorlatilag 1730-ban, az első megyei közgyűlés megtartásával. A magyar rendek állhatatos követelései hatására végre 1741-ben mondotta ki az országgyűlés, hogy a marosi határőrvidék Csanád megye joghatósága alá tartozik. Az elvi deklaráció után még tíz évig húzódtak a különálló terület beolvasztásának munkálatai. Hiába várták még a Csanád megyeiek, hogy a temesi bánság megszüntetésével a déli területeiket is visszakapják, nem ez történt. 1779-ben újjászervezték Torontál és Temes vármegyéket, s ezzel a Marostól délre lévő ősi csanádi földek végleg elvesztek. (Az újjászervezéskor került Mária Terézia és II. József monogramja Temes és Torontál vármegyék címerére.) A 18. század elején fokozatosan kiépülő Csanád megyei közigazgatás megkövetelte egy széképület kijelölését, ill. megfelelő megyeháza építését. Az 1740-es évek közepétől már állt Makó városában az első széképület, egy minden dísz és cifraság nélküli ház. Ezt váltotta föl a Vertics József megyei mérnök által 1780-ban tervezett csinos kúria, melyet azután a fél évszázad alatt jócskán megnövekedett szükségletek miatt 1834-38-ban Giba Antal tervei szerint jelentősen átalakítottak. A Vertics-féle megyeháza nagytermében már bizonyára a korábbi fő- és alispánok képei díszítették a falakat, mint az minden ősi vármegyeházán és a régi várakban, kastélyokban, családi kúriákban megszokott volt. A vármegye a dicső ősök iránti tiszteletből, s a mindenkori megyei főtisztviselők emlékének megőrzése és az utódok hálájának kifejezése céljából rendszerint megrendelte az uralkodók, fő- és alispánok, országgyűlési követek, főjegyzők stb. arcképeit. Általában törekedtek az adott kor jó vagy legjobb művészeit megnyerni e feladatra, s nem ritkán sikerült is ez. (Példa erre a Csanád megyei ősgalériában található több Barabás Miklós-, Székely Bertalan-, Than Mór-kép.) Az elkészült portrékat ünnepélyes külsőségek között, díszközgyűlés keretében helyezték el a nagyterem falán. Az avatóbeszédekben felsorolták a festményen megörökített személy jelentős cselekedeteit, a haza és a megye javára tett nemes adományait. Gyakran e beszédeket ki is nyomtatták. Az évszázadok haladtával így alakultak ki az ún. megyei ősgalériák. E képgyűjtemények szerencsésebb megyék esetében javarészt a 20. század végére is együtt maradtak, ill. többé-kevésbé érintetlenül közgyűjteményekbe (múzeumok, levéltárak) kerültek. Hányatottabb sorsú vidékeken e képek szétszóródtak, elkallódtak, elpusztultak. így volt ez részben Csanád, ill. testvére, Torontál vármegyék esetében is. 5
