Halmágyi Pál: Csanád és Torontál vármegyék tisztségviselői 1779–1944. A Makói Múzeum Füzetei 100. (Makó, 2001)

Életrajzok, portrék, címerek

NÁVAY LAJOS 1870-1919 CSANÁD VÁRMEGYE ALISPÁNJA 1901-1905 A KÉPVISELŐHÁZ ELNÖKE 1911-1912 Návay Lajos 1870. szeptember 19-én született az óföldeáki családi kastélyban. Nagyapja, Návay Tamás (1815-1879) a forradalom és szabadságharc alatt volt a vármegye főispánja, majd a kiegyezés után (1867-1879) ismét ő lett a megye első embere. Édesapja Návay Lajos (1842-1905), édesanyja báró Eötvös Ilona (1848-1924), Eötvös Józsefnek, az 1848-as első felelős magyar kormány közoktatási miniszterének, a neves írónak és politikai gondolkodónak leánya volt. A kiegyezés után ismét miniszteri tisztséget vállaló Eötvös József többször meglátogatta lányát és unokáját az óföldeáki birtokon. Egy évvel idősebb bátyja, Tamás (1869-1925) 1906-1910 között állt Csanád vármegye élén. Návay Lajos középiskoláit a piaristáknál Szegeden és Budapesten végezte, majd jogot hallgatott a pesti és a berlini egyetemen. Tanulmányai befejezése után, az államtudományi doktorátussal a zsebében, 1892-ben lépett Csanád vármegye szolgálatába mint tiszteletbeli aljegyző. A kitűnően képzett fiatalember gyorsan haladt előre a vármegyei ranglétrán. 1895-ben tb. főszolgabíró, 1896-ban helyettes főjegyző, 1897-ben főjegyző, 1901-ben pedig elérte a választott vármegyei tisztségek legmagasabb fokát, a közgyűlés alispánná emelte. 1905-ig látta el e hivatalát, ekkor a battonyai kerület országgyűlési képviselőjévé választották. 1906-1909 között Návay Lajos a képviselőház egyik alelnöke volt. Az 1905-1906-os alkotmányos küzdelmekben ő volt a megyei ellenállás vezetője. Erről az időszakról jelentette meg „Csanádvármegye az 1905-906-ik évi alkotmányos küzdelemben" (Makó, 1906) című művét. 1910-ben Temesvárnak lett országgyűlési képviselője, s egy év múlva már őt választották a parlament elnökévé. A belpolitikai és szociális kérdésekről írt tanulmányaival is elismerést szerzett nevének. Az országos politikában elfoglalt helyét mutatja, hogy kétszer jelölték belügyminiszternek (1909-ben és 1918-ban). A háborús években a vármegye közélelmezési miniszteri biztosa volt, s e téren kifejtett munkájáért királyi kitüntetéssel, I. osztályú Polgári Hadi Érdemkereszttel jutalmazták. Az összeomlás után, 1919. januárjában a vármegye közigazgatási bizottságának ülésén szólalt fel utoljára, mélységes aggodalommal tekintve át az éppen zajló eseményeket: „...mint lepnek meg idegen hadak mind nagyobb és nagyobb területeket az ország testéből" mondotta ekkor. Az 1919. április 23-i véres makói események és az azt követő megtorlás hírére többen tanácsolták, hogy hagyja el házát és utazzon fel Budapestre. Ó elhárítva az aggodalmaskodókat, nyugodtan élt tovább családja körében az óföldeáki kastélyban. 1919. április 27-re virradó éjjel innen hurcolták el - Návay Iván unokatestvérével együtt - a kommün terrorlegényei a makói túszokat szállító „halálvonatra". Két nap múlva a kiskunfélegyházi állomáson brutális kegyetlenséggel meggyilkolták őket. A holttesteket 1919. szeptember 19-én helyezték el a földeáki családi sírboltban. Kiskunfélegyházán emlékoszloppal, Makón a Návay Lajos tér elnevezésével emlékeztek meg 32