Halmágyi Pál: Csanád és Torontál vármegyék tisztségviselői 1779–1944. A Makói Múzeum Füzetei 100. (Makó, 2001)

Életrajzok, portrék, címerek

MESKÓ SÁNDOR 1842-1925 CSANÁD VÁRMEGYE FŐISPÁNJA 1901-1905 Régi makói családban született 1842. december 7-én. Édesapja Meskó János (18021892), 1835-től fél évszázadon át volt Csanád vármegye tiszti főorvosa. Nyugdíjazásakor, 1885. február 12-én ő kapta I. Ferenc József királytól nemesi oklevelét, a címerrel és a csanádi előnév használatával. (Az eredeti színes címert közöljük!) Fia középiskoláit a budapesti piaristáknál végezte, majd a pesti egyetem jogi karán tanult tovább. Ügyvédi vizsgáit letéve 1865-ben állt a vármegye szolgálatába. 1867-től esküdt, majd a központi járás főszolgabírója volt. 1869-ig, a közigazgatási és bírói tevékenység szétválasztásáig, e terület járásbírói teendőit is ellátta. Az önálló igazságszolgáltatási szervezet kialakításával 1869-től 1876-ig a makói törvényszék ügyészeként dolgozott. 1876 tavaszán Szabadkára helyezték, de már májusban ideiglenesen megválasztották Csanád vármegye alispánjává. E tisztségben októberben véglegesítette a vármegye közgyűlése, és negyed századon át viselte e funkciót. A 19. század utolsó negyede a lendületes fejlődés időszaka Makón és a megyében. Meskó Sándor alispánnak meghatározó szerepe volt a marosi híd (1878), a vasutak (1883, 1903), a vármegyei árvaház (1894), a főgimnázium (1895), az apátfalvi közúti híd (1895), a pénzügyi igazgatóság (1898), a színház (1903) és a magyarcsanádi vasúti híd (1903) építésében, a vármegyei úthálózat modernizálásában, a megyei közigazgatás és pénzügyek modern elvek szerinti átszervezésében, a megyei takarékpénztár és a színészpártoló egyesület létrehozásában. Tevékenyen részt vett az 1886-os és az 1901-es makói ipari- és gazdasági kiállítás szervezésében. A megye és a város első újságának, a MAROS című politikai hetilapnak is munkatársa volt, s gyakran közölt írásokat a vármegye ügyeiről. Munkáját már életében nagyra tartotta és elismerte a város és a vármegye közönsége. 1879-ben a szegedi árvíz munkáinál tanúsított buzgalma elismeréseként királyi tanácsosi címet kapott. 25 éves közszolgálati jubileumán 1890-ben számosan köszöntötték a város és a vármegye közönségéből. 1896-ban a Vaskorona-rend III. osztályával tüntette ki az uralkodó. 1901-ben Makó város - Justh Gyulával együtt - fogadta díszpolgárává. 36 éves közigazgatási gyakorlata, rátermettsége, közismert nyugalma és bölcsessége méltó elismerését jelentette, hogy 1901 novemberében főispánná nevezték ki. Beiktatására december 10-én került sor. Néhány év eredményes működés után 1905. november 8-án a Fejérváry-kormány alkotmányellenes kinevezése miatti tiltakozásul lemondott tisztségéről és visszavonult a közélettől. Az uralkodó a Lipót-rend lovagkeresztjének adományozásával búcsúzott kiváló főispánjától. 1909-ben ismét a vármegye közigazgatási bizottságának tagjává választották, e tisztséget 1921-ig látta el. 1910-ben a megyei közgyűlés megrendelte Stetka Gyulától arcképének megfestését. A szinte teljes alakot ábrázoló kitűnő alkotást 1911-ben helyezték el ünnepélyesen a közgyűlési teremben. A család címere: Ezüst pólyával osztott kék pajzs, a felső mezőben vörös nyelvű ezüst sas emelkedik fel, az alsó mezőben két ezüst liliom között egymás fölött két ezüst csillag tündököl. A pajzs fölötti sisak koronájából vörös nyelvű ezüst oroszlán nő ki, mely jobb mancsában arany markolatú kivont kardot tart. Takaró: kék-ezüst. 30