Halmágyi Pál szerk.: Az államalaítókról 2000-ben. A VII. Honvéd Emléknap és a Levéltári Napok makói előadásai. A Makói Múzeum Füzetei 98. (Makó, 2001)

Szegfű László: Szent Gellért csanádi püspök és a pogányság

latásban leledzik, vagyis láthatóan mindig arra törekszik, ami a lelkek üdvözülése ellen való". (D. 388) Szerinte a pokol vár azokra is, akik nem élik hitüket: „kemény büntetés ez, amellyel azok is, akik valamelyes jelentőséggel látszanak remdelkezni, úgy bűnhődnek, mint a megkereszteletlenek (non illuminati)." (D. 56) Ebben a mondatban van egy megszorítás: „akik valamelyes jelentőséggel látszanak rendelkezni". Mi rejtőzhet e kijelentés mögött? Tietmar merseburgi püspök írja, hogy Géza fejedelem a kereszténység felvétele után is „az igaz Isten mellett hamis isteneknek is áldozott", akadékoskodó főpapjának pedig azt mondta „gazdag és megvan a kellő hatalma, hogy így cselekedjék. (G. 2203) Valószínűleg hasonló megnyilatkozásra utal Querfurti Brúnó is, amikor Szent István anyjáról, Saroltáról ezt közli: „ennek a nőnek a vezetésével kezdődött a kereszténység Magyarországon, de ez a pogánysággal megfertőztetett vallás megzavarosodott, és ez a lanyha és megfélemlített kereszténység rosszabb kezdett lenni a barbárságnál." (G. 2297) Valójában Szent István is csak az egyház ügyeiről intézkedik és nem hoz radikális törvényeket a pogányokkal szemben. Úgy tűnik tehát, a magyar vezető réteg tagjai nehezen tudták tolerálni, hogy pogány hiedelmeik szerint a hetedik ég hierarchiájának csúcsára képzelt nagyhatalmú szellemőseiket a térítők esetleg a pokol legalsó bugyraiba utalják véres tetteik, hatalmi gőgjük, pogány mivoltuk alapján. A köznépet, mint láttuk, ispánok vezették erőszakkal a keresztelő medencéhez, az előkelők meggyőzésére azonban csak deduktív módszereket - amelyekkel Gellért is operál művében - lehetett alkalmazni. Azt kellett részletekbe menően bemutatni, hogy ki számít valóban szentnek, már „több mint embernek" (D. 44), az Isten gyermekei egyikének, aki majd a mennyek országába kerülve elnyeri az örök üdvösséget. Erre kellett ösztönözni a megtérés utján járókat. „Ez az út, amelyet a vakok nem ismertek (Is 42, 16), Krisztus, akit nem ismertek a pogányok." Gellért nem szidalmazza soha sem az egyszerű pogány népséget, csak tudatlan, jámbor embereknek tartja őket, akiket hosszú, kitartó munkálkodással, mint a termékenyítő tavaszi eső lehet eredményesen téríteni: „Az ilyen szemerkélő esőnek örvendez a magvető (germinans) és a pogányság pázsitja (gramina gentilitatis) megtermékenyült." (D. 462) Engedjék meg, hogy ezt a kis előadást Gellért legszebb hittérítői vallomásával zárjam. „Magam is - írja - valahányszor a pogányokat tanítom, akik Krisztust nem ismerik (gentiles et christum nescientes), és ők az ige hallatán megtérnek Isten befogadására, a meggyőzéssel, a szóval és hittel Krisztust vetem nekik, és Krisztus előttem jár a magvetésben. Azokban, akik Krisztushoz sereglenek, az Ő igéje és a Belé vetett hit szökkenti Őt virágba. Őbenne rejlik a részegítő eső (Is 55, 10), a megtermékenyítő harmat." (D. 454) Abban a reményben, hogy ha - apró morzsácskákkal is - hozzájárulhattam az első ezredforduló Csongrád megyei, benne természetesen Makó vidéke történéseinek jobb megértéséhez, nem raboltam hiába idejüket, köszönöm megtisztelő figyelmüket. 48