Halmágyi Pál szerk.: Húsz éves az Espersit- ház (1979–1999). A Makói Múzeum Füzetei 97. (Makó, 2001)
Tóth Ferenc: Az Espersit-ház megszületése
A hat évvel korábban, 1970-ben lebontott régi múzeum pince boltozatán ember nagyságú gyom nőtt, az udvarán álló öreg cselédlakásban „működött" az intézmény. Elsődleges múzeumi és városi érdek a lebontott múzeum fölépítése volt, nem állhattunk a városi vezetés elé, hogy soron kívül kezdjen hozzá egy másik múzeum létesítéséhez. A makói múzeumnak önálló költségvetése nem volt, ellátmányból gazdálkodtunk, ami évenként nem haladta meg a hatvan-hetvenezer forintot. A megyei múzeumi szervezet a főépület építéséhez sem nyújtott semmiféle pénzügyi támogatást. A pártbizottság karolhatta volna föl ezt a szent ügyet, de A. M. első titkár szemében a múzeum fekete báránynak számított. Mint párton kívüli vezetőt ugyan megtűrt, de amikor értesült a Múzeumi Baráti Körben zajló várospolitikai vitákról, asztalát verve mondta: Vegye tudomásul mindenki, hogy minden városfejlesztési gondolatnak ebből a szobából kell kiindulnia. Noha a tanácsülés megszavazta a múzeum építését, titokban behívatta a pártbizottsághoz B. B. építésvezetőt, hogy a szerződésben rögzített határidőben ne kezdjen a kivitelezéshez. Ekkor ugyanis beszéd téma volt a beruházási stopp-rendelet kiadása, amely 1971 januárjában életbe is lépett. Ilyen patthelyzetben kizárólag kívülről és fölülről jöhetett segítség. Egyetlen szalmaszálnak Apró Antal személye kínálkozott. Az Espersit-házzal szemközt lakó Weiczig Károly szobafestőnek nem volt gyereke. Az örökbe fogadott Gáspár Ilona az első világháború végére férjhez ment, ezért a mester 1917-ben beküldte feleségét Szegedre, hogy válasszon egy lelencgyereket, akit majd fölnevelnek, és kitanít a festő szakmára. A négy éves Apró Antalra esett a választás, akit becsülettel föl is neveltek. Én már nem a harcos politikust ismertem meg Apró Antalban, inkább egy joviális öreg urat. Az idősödő politikus egyre erősödőbb nosztalgiával gondolt ifjúságának városára és az Espersit-házra is. Akkoriban gyakran látta itt megfordulni Juhász Gyulát, József Attilát, a festők közül Vén Emilt, és nap mint nap megcsodálta Espersit Caca szépségét. A velük váltott néhány szó, egy alkalommal Cacával játszott gödöri-rókázás emléke öregségére még jobban fölerősödött. Keresve indíttatásának szellemi gyökereit, sok mindent innen eredeztetett. Ha egy kiállítás megnyitása után a rendezvény tíz-tizenöt protokoll vendége leült az igazgatói szobában, előbb-utóbb a fél évszázaddal korábbi makói események vagy személyek után érdeklődött. Ezekről a jelenlévők közül csak én tudtam fölvilágosítást adni. így a hivatalos fogadás előbb-utóbb kettőnk beszélgetésére szűkült. Belelapozott a múzeum régi makói újságaiba, ilyenkor nem győzte fölidézni emlékeit. Amikor hozzákezdett emlékiratának írásába, különösen gyakran fölhívott telefonon vagy személyesen keresett föl. Szinte atyai barátsággal közeledett hozzám. Úgy éreztem, az irodalmi emlékmúzeum tekintetében egyedül ő segíthetne. Ezért 1976. május 18-án az országgyűlés elnökét levélben kerestem meg. „József Attila emlékét Csongrád megye szerte nagy szeretettel őrizzük, de sajnálatos módon abban a városban, amely őt fiává fogadta, mind ez ideig emlékház nem létesült. A Kazinczy u. 6. szám alatti lakóépület, az ún. Espersit-ház jelenleg eladó. A tulajdonos, Csenei Kristófné 180 000 Ft-ot kér érte. Ennek elszalasztása örökre lehetetlenné tenné megvásárlását, mert a jelenlegi jelentkezők máris a ház teljes átalakítására gondolnak. Nincs Makón még egy olyan épület - de ezt Apró elvtárs mindnyájunknál jobban tudja amely századunk politikai, irodalmi és művészeti életének ilyen központja lett volna. Itt tartóztatták le 1913. április 14-én a Köztársasági Párt néhány képviselőjét, majd törvényen kívül helyezzék a republikánusok országos mozgalmát. Juhász Gyulát külö16
