Halmágyi Pál szerk.: A makói terroristák pere (A Návay-per) 1919–1921. A Makói Múzeum Füzetei 96. (Makó, 2001)

Az ítélet részletes indoklása

Eszter ez ügybeni szereplését, csak e főtárgyalás tartama folyamán, a tanú kihallgatása napját megelőzőleg, egy héttel említette előtte. A kir. törvényszék mérlegelve azt, hogy az egyetlen terhelő ténytanú, a vádlottal kifejezetten haragos viszonyban van, az általa leírt jelenetet, pedig a dr. Kiss Bélát személyesen ismerő túszok és mindazok, kik vele egy kocsiban voltak, pedig eléggé alkalmas lett volna az emlékezethez tapadásra, nem említették amidőn a szentesi vasúti állomáson dr. Kiss Béla személyével kapcsolatban történteket előadták, nem látta a bírói lelkiismeret megnyugtatólag bizonyítva azt, hogy vádlott, a vád tárgyává tett cselekményt elkövette, azért a rendelkező rész értelmében felmentette. Törőcsik Mihályné a vádbeli cselekmény elkövetését tagadta, tagadta hogy a kérdéses alkalommal a pályaudvaron járt volna. Vádlottat terhelő ténytanú nem jelentkezett, ellenében kizárólag csak közvetettnek tekinthető, de az e szerinti neki tulajdonított cselekmény ellen is tagadással védett, tanú bizonyítás szolgáltatott terhelő adatot; ugyanis Kovács Sándor és Kovács Sándorné szül. K. Nagy Julianna tanúk vallomása szerint, az utáni napokban, melyen hír szerint dr. Kiss Bélát túszként elvitték, megjelent náluk a városhoz közel eső külterületen szomszédságukban lakó vádlott, és elmondotta tanúnak, hogy dr. Kiss Bélát ő ajánlotta a vasúti kocsi előtt álló terroristáknak figyelmébe azzal, hogy dr. Kiss Béla küldte őt és családját legelni, mire az volt a válasz, hogy „majd a fűbe fog harapni". Amikor pedig már elterjedt a híre, hogy dr. Kiss Bélát útközben megölték, a vádlott úgy nyilatkozott: „Nem sajnálom, mert ő küldött engem és gyermekeimet legelni". Vádlott tagadta, hogy a tanúk lakásán megfordult volna, a tanúknak arra az állítására, hogy vízért járt kútjukhoz, azzal védekezett, miszerint Kovács Sándornéval haragot tart, azért nem is személyesen jár a kútra, hanem valamelyik gyermekét küldi, és annak bizonyítását ajánlotta fel, hogy a kérdéses időben nem járt a városban, hanem lábfájása miatt lakásán tartózkodott. Az ebben az irányban felvett bizonyítás arra az eredményre vezettet ugyan, hogy a lakása és a pályaudvar közti távolságra tekintettel, a kérdéses időben megfordulhatott, s egy ideig tartózkodhatott is a vádlott a szentesi pályaudvaron, mindazonáltal a kir. törvényszék, mérlegelvén azt, hogy a két tanú vallomása nem ténybeli tapasztalatokon, hanem azoknak elmondásán nyugszik, mérlegelvén azt, hogy ezek az események, abban, sőt a későbbi időben is élénk beszéd tárgyát képezték, mindenütt, de különösen a cselekvőleg vagy szenvedőleg szereplők személyét ismerő emberek között és nincs ok elzárkózni attól a feltevéstől, hogy a tanúk a vádlottól ha hallották is a történtek elmondását, a vádlott azokat nem saját tényeként adta elő, de hallhatták a történéseket másoktól, esetleg több alkalommal is, különösen a most mondottakkal kapcsolatban mérlegelvén azt a körülményt, hogy — s ez vonatkozhatik Polyák Eszter vádlottra is — Törőcsik Mihályné vádlott csak a vád tárgyává tett cselekmény elkövetési időpontja után több mint két év elteltével került a vádlottak padjára, a rendelkezésre álló bizonyítási anyaggal a vádlott bűnösségét, s illetve azt, hogy 108