Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Hermann Róbert: A megtorlás 1849-1859

megállapítását jelentette volna. Ez a szándék megvalósulása esetén többszáz személy életét követelte volna. Haynau egyfajta küldetéstudattal látott a megtorláshoz. „A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak". - írta az itáliai hadjárat győztesének, Josef Radetzky tábornagynak. A magyar tisztikar többségét csak az óvta meg ettől az eljárástól, hogy Haynau 1849. augusztus 25-én olyan utasítást kapott Bécsből, a minisztertanácstól, hogy a haditörvényszéki ítéletek végrehajtásával várja meg az újabb, részletesebb utasításokat. Az oroszok által kiadott magyar hadifogoly tisztek pedig éppen ezen a napon érkeztek meg a Haynau aradi főhadiszállására. Haynau augusztus 31-én négy kategóriába sorolta a hadbírósági eljárás alá vonandókat: 1.) a magyar hadsereg tábornokai, 2.) az OHB és a Szemere-kormány tagjai, az 1849. április 14-i trónfosztási határozatban részt vevő képviselők, illetve a kormánybiztosok 3.) a honvédseregben szolgált volt cs. kir. tisztek. 4.) mindazon tisztek, polgári hivatalnokok és papok, akik 1849. április 14. után a magyar kormány érdekében kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. A kategorizálás azért is érdekes, mert I. Ferenc József császár augusztus 29-i utasításában az 1. és 2. kategóriák fordított sorrendben szerepeltek. Haynau valószínűleg azért „cserélte fel" a két kategóriát, mert a Szemerekormány tagjaiból — Aulich Lajos hadügyminisztert, tábornokot nem számítva — mindössze ketten (Csány László és Duschek Ferenc), az OHB tagjai közül is csak ketten (Perényi Zsigmond, Nyáry Pál) kerültek ekkor a cs. ki. hadsereg kezére. Haynaut külön dühítette, hogy az oroszok kegyelmet kértek a tiszteknek. 1849. szeptember 1-én Haynau egy újabb hirdetményében felszólította a honvédseregben szolgálatot vállalt volt cs. kir. tiszteket, a felkelőkhöz átlépett katonai és polgári hivatalnokokat, a képviselő- és felsőháznak a magyar országgyűlés munkájában 1848. október 8. után résztvevő tagjait, az OHB ezután működő tagjait, a kormánybiztosokat, önálló sereg- vagy csapatparancsnokokat, a katonai és polgári közigazgatás vezetőit, végül a rögtönítélő törvényszékek közvádlóit és bíráit, hogy a cs. kir. katonai kerületi parancsnokságoknál vagy haditörvényszékeknél három hónapon belül jelentkezzenek. Máskülönben „a törvények értelmében ellenök indítandó nyilvános per következményeit magoknak fogják tulajdoníthatni". A hirdetmény lényegében kijelölte azoknak a körét, akik a megtorlás potenciális alanyai voltak. Ennek alapján olyan képviselők ellen is újabb eljárást lehetett indítani, akik 1849 januárjában nem jelentek meg Debrecenben, hanem jelentkeztek a cs. kir. hatóságoknál, s azok nem büntették meg őket. Eszerint tehát az 1848 szeptemberében eltávozott szász képviselőkön kívül mindenki ellen igazolási eljárást kellett volna lefolytatni. Az OHB tagjai közül ez érintette volna pld. Sembery Imrét és id. Pázmándy Dénest is. Ennek a pontnak az alapján tehát kb. 440-450 főt lehetett igazolási eljárás alá vonni. A rendelet hatálya alá estek azok a cs. kir. tisztek, akik 1848 októbere után elhagyták az önvédelmi harc táborát, s akik egy része ellen a cs. kir. vizsgáló bizottmányok már lefolytatták az igazoló eljárást. A fölöslegesnek tűnő szigorúságot az 53