Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Hermann Róbert: A megtorlás 1849-1859

Mindez azonban azt mutatja jelenti, hogy a birodalom vezetői között nem volt különösebb nézeteltérés a megtorlás szükségességéről, csak a kivitelezés módjáról. S abban, hogy 1849 augusztusától október végéig a keményebb vonal, a minél kíméletlenebb megtorlás híveinek elképzelése érvényesült, döntő szerepe volt az ifjú császárnak. Annak a császárnak, aki Haynau menesztése után is több évet várt azzal, hogy a szabadságharcban való részvételükért Haynau bíróságai által elítéltek számára amnesztiát adjon. Szólnunk kell még a Haynau által a különböző zsidó községekre kivetett hadisarc sorsáról. Ennek mértékét még a kormány is túlzásnak tartotta. November 4-én az uralkodó jóváhagyta, hogy az egész magyarországi zsidóságra — kivéve néhány közismerten császári érzelmű hitközséget — 2.300.000 forint hadisarcot vessenek ki, négy év alatt, egyenlő részletekben, s ezt a korábbi türelmi adó arányában szedjék be. A kormány elvi okokból ellenezte egy vallásfelekezet hadisarccal büntetését, s előterjesztést tett az uralkodóhoz: csak a forradalomban igazolható módon részt vett hitközségeket sújtsák e hadisarccal. E célból 1850 márciusában bizottságokat is küldtek ki. Haynau azonban ellenszegült, s tovább folytatta az összeg behajtását. A pesti zsidó község állandó bizottsága ezután javasolta, hogy a zsidóság kész lenne 500-600.000 forintot befizetni az állami iskolaalapba, ha ezáltal megszabadulhat a hadisarcfizetés kötelezettsge alól. Végül a kormány 1850 szeptemberében utasította Geringert, hogy az 1.000.000 forintra leszállított összeget a türelmi adóval szedesse be, s azt a zsidók saját iskolai céljait szolgáló alapítványként kezelje. így jött létre a zsidó iskola-alap, amely 1855-re már együtt volt, azonban csak 1857. október 8-án nyílt meg az első olyan mintafőiskola, amelyet ebből a pénzből finanszíroztak. Haynau szándéka tehát ezúttal ellentétébe fordult — a zsidókra kivetett hadisarcból a zsidóság oktatásának legfőbb tényezője lett. A magyarországi megtorlás történetében még mindig sok a nyitott kérdés. Fontos lenne tisztázni a megtorlás által érintett személyek teljes számát, ezen belül azt, hogy kiket ítéltek el 1848-49-es cselekedeteikért, s kiket más, az abszolutizmus korában bűnnek vagy véteknek minősülő ténykedésért. Meg kellene írni részletesen is az egyes megtorlási formák, különösen a börtönbüntetések történetét, s megállapítani azt, hogy egy-egy börtönben mikor és hányan sínylődtek. Részletesen fel kellene tárni a megtorlás elveinek alakulását. A viszonosság és a tisztánlátás érdekében szükséges lenne tisztázni a polgárháború időszakában haditörvényszéki, vésztörvényszéki vagy rögtönítélettel kivégeztett magyarok és nem magyarok számát, szociális és nemzetiségi összetételét. Illendő volna végre megírni legalább a kiemelkedő vértanúk életrajzát, hiszen többségükről bőséges forrásanyag áll rendelkezésünkre. S végül, fontos lenne egyszer tudományos alapossággal megírni a magyarországi politikai megtorlások összehasonlító történetét is. 62