Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)
Hermann Róbert: A megtorlás 1849-1859
ületés alkalmával egy, a császárt ábrázoló bábut temetett volna el. Maderspachné megvesszőzésének híre bejárta az európai sajtót, s nem kis szerepe volt abban, hogy Haynaut 1852-es londoni látogatása alkalmával a Barclay and Perkins sörgyár munkásai olyan alaposan elagyabugyálták. A botozások még 1852-ben is állandóak voltak, főleg a másodfokú felségsértést (az uralkodó szidalmazását) büntették így. A várfogság A legáltalánosabb büntetési forma a börtön volt. A korabeli szabályok szerint a rab a saját ruháját viselhette, pénzét és értéktárgyait elvették. Kapott szalmazsákot, szalmavánkost, lepedőt és pokrócot, használhatta a saját ágyát is, de csak a fentebbi ágyneművel. Látogatót nem fogadhatott, írószereket és könyveket nem tarthatott. Fontos esetekben a várparancsnok engedélyezhetett látogatást. Ugyanígy engedélyezhette a levélírást, de csak egy tiszt felügyelete mellett. A könyvolvasást szintén engedélyezhette, de a könyv csak vallásos vagy erkölcsi tárgyú, illetve imakönyv lehetett. A várfogságra vasban elítélt fogoly kezére és lábára vasat vertek. A fogságot csak orvosi rendeletre, illetve várparancsnoki engedéllyel hagyhatta el. A fogoly élelmezésére egy 1820. november 16-i rendelet szerint naponta 8 krajcárt kapott, ezt, valamint a fa, a világítás és a mosás költségeit köteles volt szabadulása után a kincstárnak visszatéríteni. A várfogság automatikusan együtt járt a tiszti rang és a kitüntetések elvesztésével. Nőket nem lehetett sáncfogságra ítélni, de fegyházra igen; várfogságra csak akkor, ha tisztek felesége voltak. A büntetés a hadbírósgi ítélet kimondásának napján kezdődött, a vizsgálati fogságot nem számolták be. A foglyot a törzsfoglár élelmezte, naponta egyszer kapott meleg ételt, főzeléket vagy tésztás húst vegyesen. Az éjjeliedényként szolgáló vödör vagy más alkalmatosság a cellában volt. Gyakorlatilag azonban a cs. kir. hatóságok igen sokszor eltértek e szabályoktól. A magyarországi börtönök közül a legrosszabb hírű a pesti Újépület volt, a legjobbak az aradi várban voltak a körülmények. Magyarországon ezen kívül Nagyszebenben, Munkácson, Gyulafehérvárott és Komáromban őriztek foglyokat. A szabadságharc első hadifoglyait a königgrätzi várba vitték. 1849 nyarától 01mützben, Josefstadtban, Theresienstadtban s a már korábban hírhedtté vált Kufsteinben őrizték a szavadságharc elítéltjeit. Jókai szerint Kufstein volt a státusbörtönök akadémiája. „Arad, Komárom, Josefstadt, a pesti újépület mind csak gimnáziumok és elemi tanodák hozzá képest; aki még csak ezekben végezte a kurzust, az ne is beszéljen; az csak félig van értesülve". Kétségtelen tény, hogy az emlékírók valamennyi várbörtönről jegyeztek fel többé-kevésbé kedélyes epizódokat; Kufsteinről nem. A foglyok számára a legkínosabb az unalom volt; a különféle foglalatosságok mind-mind ennek a kellemetlen vendégnek az elűzésére szolgáltak. Marcona hadfiak kertészkedtek, hímeztek, festegettek, írtak verseket, fordítottak különböző könyveket, csak hogy megszabaduljanak az unalom keltette depressziótól. Mások az őrszemélyzettel veszekedtek, panaszra jártak, hogy így tartsák kondícióban magukat. Az egyhangú napok miatt a foglyok egy része különböző kedélybetegségekben szenvedett, volt, 56