Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Hermann Róbert: A megtorlás 1849-1859

Hermann Robert A megtorlás 1849-1859 A megtorlással kapcsolatos problémák Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc után megjelent osztrák feldolgozások — érthető módon — nemigen foglalkoztak az 1848-49-es szerb és román irtóhadjáratok történetével, s a cs. kir. hadsereg tisztjeinek ebben játszott szerepével. Annál többet emlegették a magyar „terrorizmust", Lamberg altábornagy meggyilkolását, a magyar szélsőségesek törvénytelen és forradalmi lépéseit. A magyar fél munkáiban az olvasó sokkal több adatot lelt a nemzetiségi fölkelők által rendezett mészárlásokról, a kamarilla kétszínű működéséről, s a szabadságharc leverését követő osztrák bosszúhadjáratról. Adatok hiányában azonban még a neves historikus, a kortársak adatait is hasznosítani próbáló Horváth Mihály is kénytelen volt bevallani: „..a kivégzettek nagyobb részének neveit közleni képesek nem vagyunk, részint, mivel azon korbeli hirdetések [hirdetmények] kezeinknél nincsenek, részint mivel maga a katonai uralom sem hirdette mind ki a kivégzettek neveit. A pesti és aradi haditörvényszékeken kívül az országnak külön vidékein 16 hadi törvényszék működött, melyek, bár több hazafiakat végeztettek ki, neveiket azonban nyilvánosan nem közölték. Sőt, hiteles hírek szerint Pesten és Aradon is több agyonlövetések történtek, titkon, az Újépület és a vár belsejében. Erdélyből éppen nem bírjuk a kivégzett hazafiak neveit, holott szinte számosan estek hazafiúi hűségök áldozatául. Egyebek között 24 református lelkész lövetett volna agyon". Azért idéztük ilyen hosszan Horváth Mihály véleményét, mert jelzi mindazokat a problémákat, amelyekkel a kutatóknak a kivégzettek névsorának összeállításánál szembe kell néznie. Az első a források hiányossága. Az egyes hadbíróságok ugyan pontos kimutatást vezettek minden egyes perbefogottról (még az ártatlannak találtakról, és így szabadon bocsátottakról is), s a különböző regiszterekben nemcsak az ítéleteket, de azok végrehajtását, módosítását vagy eltörlését is jelezték. A nem a hadbíróságok, hanem alkalmi rögtönítélő törvényszékek, vagy egyszerűen csak egy-egy cs. kir. parancsnok döntései alapján halálra ítéltekről vagy kivégzettekről azonban nincsenek ilyen listák. Ha a kutatónak szerencséje van, a helyi történeti emlékezet, egy cs. kir. katonai jelentés, egy hirdetmény vagy egy naplójegyzet megőrizte ezek emlékét is. A második probléma az, hogy a megtorló gépezet szervezete 1849 januárjától augusztusáig megváltozott, s pontos tudomásunk az egyes haditörvényszékek ítéleteiről nincsenek. A harmadik — a két előbbiből fakadó probléma pedig az, hogy az adatok ilyen hiánya tág teret nyit a legendagyártásnak, a titokban kivégzettekről vagy a 24 agyonlőtt református lelkészről. A győztes hatalom — jelenlegi ismereteink szerint — nem összegezte a halálos ítéletek számát. Annál buzgóbban gyűjtögették a magyar „rémuralom" áldozatainak 46