Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)
Ságvári György: A honvédsereg egyenruházata 1848-49-ben
A harmadik hagyományos magyar paraszti öltözködési kultúra területe. Az egyes tájegységek öltözködési szokásai, ruhadarabjai a maguk természetes formájában mentek át a Nemzetőrség jóvoltából a Honvédsereg öltözködésébe. Ennek felhasználásával a legkülönbözőbb vegyes műfajú — azaz egy népi ruházatra ráaggatott, egy-két katonai viseleti cikkel feldúsított — uniformis összeállítások születtek. Bár részben ide tartozik, de másfajta tartalmakat is hordoznak a szabadcsapatok maguk kreálta uniformisai, amelyek az egyik legüdítőbb viseleti színfoltját jelentették a Honvédseregnek, s amelyek, akár mint kortársaiknak, a titokzatos betyároknak, szegénylegényeknek utódok által túlfantáziált ruhái, a későbbi korok pusztai romantikájának 19. század közepi előhírnökeinek is tekinthetők. Ezen fentebbi hatások összegezéseként 1848 őszére kialakult egy „honvéd egyenruha sztenderd", amely — bár az ismert körülmények miatt inkább csak törekvésében, illetve csak egyes részleteiben — az európai mércét célozta meg, létrehozva a magyar katonai uniformis egyfajta őstípusát, amelyhez a későbbi korok, akár a kiegyezés után létrejövő magyar királyi honvédség, de még ennek későbbi utódja a két világháború között fennálló honvédség is visszanyúlt. Nem beszélve az időről időre felszínre törő nemzeti öltözködési hagyományápoló szándékokról. Elmondható, hogy a Honvédsereg egyenruházata többé kevésbé megfelelt annak a funkcionális és jelrendszerbeli követelménynek, hogy a küllemmel kifejezhető legyen az elkülönítés az ellenféltől. Ugyanakkor számtalan esetben fordult elő, hogy a szembenálló felek azonos viselete miatt, mint azt az egyenruházkodás korai szakaszaiban is tették, a megkülönböztetés céljára tábori jeleket, csatajeleket kellett alkalmazni. (Színes szalag a csákóra, karszalag, csákórózsa, tolldísz, stb.) Legalább ennyire fontos kérdés, hogy voltak-e közös jelek a Honvédseregben, amelyek fegyver és csapatnemektől, korábbi státusoktól, rangoktól, beosztásoktól függetlenül a hadsereg egészét legitimálták. Ezek nemzeti jelképek formájában jelentkeztek. Mindenekelőtt a magyar trikolor színeiben, a magyar címerben, a szabadságharc korai szakaszában még a koronás uralkodó névbetűjének feltüntetésében. Ennek természetesen fontos politikai-hatalmi üzenetei is voltak. Részletesebb viseleti mustránkat kezdjük a gyalogság egyenruházatával, elsőként a sorgyalogságéval. A sorgyalogság az akkori katona-divatnak megfelelően alapruházatként fekete csákót, fehér frakkot, világoskék magyarnadrágot, bakancsot és szürke köpenyt hordott. Volt egy vászon („gyakorló") ruhájuk is, zubbony és nadrág, amit a posztó ruházat kímélésére vehettek magukra. A sorgyalogság magyar ezredeit a hadvezetés egyenruhájukkal is megkülönböztette a „német" ezredektől. A frakk magyaros hajtókájára, ami „spicces" volt, ellentétben a német ezredek egyenes vonalú hajtókájával, ún. „medvekörmöt", a nadrágra pedig, a hasítékokhoz a két combra sárga-fekete vitézkötést varrtak. A hajtóka és a gomb színe az ezredeket különböztette meg egymástól. A határőr ezredek ruházata csak színében tért el fentebbi egyenruhától: eszerint a határőrök barna színű frakkot hordtak, a tiszti frakknak pedig két gombsora volt. A csákóba fekete-sárga színű gyapjú csákórózsát tűztek. 40
