Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Pelyach István: Gondolatok a nemzetiségi kérdés 1848-49-es megítéléséről és a magyar-szerb viszonyról

nemzetőrzászlóaljakat ide vezényelni. A fegyveres konfliktus kirobbanása után ennek következtében döntő sikereket egyik fél sem tudott elérni. A kegyetlen és egyre több polgári áldozatot követelő harc elhúzódott, s csak 1849 tavaszán Perczel Mór tábornoknak sikerült délvidéki hadjáratában a Bácska jelentős részét ideiglenesen ellenőrzése alá vonni. A szerbekről tehát elmondhatjuk, hogy 1848-49-ben következetesen magyarellenes politikát folytattak, még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált — az olmützi oktrojált alkotmány kiadása után —, hogy Bécstől sem kapják meg a hőn áhított nemzeti elismerést és az autonómiát. Ki kell azonban emelnünk, hogy a honvédseregben ennek ellenére harcoltak szerb származású katonák, példaként említhetjük a legendás Damjanich János tábornokot, aki nemcsak személyes példájával állt ki a magyar ügy mellett, hanem a szerb felkelők parancsnokához írt levelében nagy politikai éleslátásról téve tanúbizonyságot felhívta a figyelmüket arra is, hogy a szerb nemzet jövőjét sokkal inkább a magyar kormányzattól, mintsem a népek elnyomásán munkálkodó Habsburg kormányzattól várhatja. Szavai és gondolatai azonban süket fülekre találtak. A fenntebb leírtak tükrében úgy vélem időszerű lenne újragondolni a nemzetiségi kérdésről többé-kevésbé általánosan vallott nézeteinket. Megítélésem szerint ugyanis nem tartható tovább az az álláspont, mely szerint a forradalom és szabadságharc alatt a magyar törvényhozó és végrehajtó hatalom végzetes hibákat követett el a nemzetiségekkel szemben, minek következtében azok egységes erővel léptek fel a márciusi vívmányait következetesen védő — majd a függetlenséget kikiáltó — Magyarország ellen. A helyzet ennél sokkal árnyaltabb elemzésére és értékelésére van szükség, de ez már túlfeszíti ezen dolgozat kereteit. 37