Halmágyi Pál szerk.: V. és VI. Honvéd emléknap Makón. A szabadságharc 150. évfordulója 1998–1999. A Makói Múzeum Füzetei 95. (Makó, 2000)

Csikány Tamás: Hadműveletek a főhadszintéren 1848-49-ben

másnapi folytatása azonban — a hadtestek közötti belső összhang hiányában — már kevésbé volt sikeres. Az orosz Panyutyin-hadosztály megjelenése pedig végképp eldöntötte a csata sorsát. A peredi csata után Haynau a Duna jobb partjára irányította át csapatait, az eredeti tervnek megfelelően. Az átcsoportosítás után a június 28-án meginduló támadást a Győrben álló VII. /Poeltenberg-/ hadtestnek, illetve az ettől délre álló Kmety-hadosztálynak nem sikerült megállítania, így szívós ellenállás után a csapatok visszavonultak. A további osztrák előretörésnek a Komáromnál, a Duna jobb parti sáncait kihasználva felálló magyar fősereg állta útját. Ezen a helyen július 2-án alakult ki csata, amely egyik fél számára sem hozta meg a várt sikert. Ebben a csatában szerzett fejsebe akadályozta Görgeit, hogy a kilenc nap múlva megismételt csatában személyesen irányítsa csapatait. Ez utóbbi csatának magyar részről az lett volna a célja, hogy a fősereg számára szabaddá tegye az utat a Tisza-Maros-szöge felé, ahol — a kormány határozata értelmében — a csapatoknak gyülekezniük kellett. A sikertelen áttörési kísérlet, azt is jelentette, hogy az egyetlen lehetséges út a Duna bal partján vezet, viszont ekkor ezt már az orosz csapatok ellenőrizték. Más választás nem lévén Görgei július 12-én megindította csapatait, miután a komáromi vár őrségét alaposan — a II. hadtesttel — megerősítette. A visszavonulást azonban már Vácnál 15-én megállította egy orosz különítmény, amely egyre nagyobb erősítést magához vonva, megakadályozta a magyar sereg további előretörését. Görgeinek tehát új menetvonalat kellett választania, ez pedig a Losonc-Miskolc-Debrecen irány lett. Ez azt is jelentette, hogy már a Tiszánál álló orosz csapatok háta mögött, azok utánpótlási vonalát keresztezve kellett a három magyar hadtestnek menetelnie. A manővert szerencse kísérte, néhány kisebb ütközet után 22-én Görgei már Miskolc közelébe ért, 28-án kelt át a Tiszán és haladt tovább Arad felé. Augusztus 2-án az oldalvédet képező I. /Nagysándor-/ hadtest Debrecennél szenvedett el vereséget, de ez nem akadályozta jelentősen a sereg mozdulatait. Görgei élhadteste 9-én már Aradon volt. Július hónapban a Tiszántúlon is gyorsütemű hadseregszervező munka folyt, melynek eredményeként — több váltás után — Dembinski tábornokot nevezték ki fővezérré. Dembinski seregeit egyesítve a déli hadsereggel, Szegednél erődített állások mögött kívánta Haynaut megakadályozni abban, hogy átkeljen a Tiszán. Miután az osztrák csapatok beérkeztek, a fővezér váratlanul kiüríttette Szegedet. Haynau a Tiszán átkelve augusztus 5-én támadta meg Dembinski csapatait, aki Szőregre vonult vissza, de itt sem fejtett ki hosszabb ellenállást. Innen az Aradra rendelő parancs ellenére Temesvár felé irányította seregét, ahonnan valószínűleg tovább akart vonulni. Augusztus 9-én a szintén ide érkező Bem a parancsnokságot átvette és azonnal megtámadta az osztrák fősereget. A csata azonban a magyar sereg teljes összeomlását eredményezte. Ezután a döntőnek bizonyult vereség után a legnagyobb magyar hadsereg Görgei 30 000 fős serege maradt, amely egyedül már nem vehette fel a harcot. A diktátorsággal felruházott Görgei számára egyetlen lehetőség maradt, letenni a fegyvert. Ez augusztus 13-án Világosnál következett be. Ezután sorban megadták magukat a várak is, utoljára október 2-4-e között Komárom. 27