Papp János: A makói műkedvelő színjátszás története (1870–1944). A Makói Múzeum Füzetei 94. (Makó, 2000)

I. 1870-1909

A „jelentékeny építmény" esetében azonban „csak a színpad volt fedett, a nézők a szabad ég alatt, egymás mellé elhelyezett egyszerű fapadokon ültek."

4 Tehát ez a megoldás nem sokat javított az addigi helyzeten, mivel a nyári szezon előadásainak megtartása továbbra is az időjárás függvénye maradt. Az iparos ifjak csoportja több mint egy évtizeden át (1877-1890) a makói műkedvelő színjátszás egyik meghatározója volt. Eladásokat ugyan eléggé ritkán tartottak, azonban bemutatóik mindig gondos betanulásban, igényes kiállításban, zsúfolt nézőtér előtt kerültek színre. Ahogyan a kritika egyik alkalommal lelkendezve írta: „A színielőadás a legvérmesebb várakozáson felül sikerült; a nehéz népszínműt a műkedvelők egyenként és összességükben oly kiváló értelemmel adták, játékukban annyi fesztelen könnyűséget tüntettek elő, hogy egy ösmeretlen kétségen kívül azt hitte volna, hogy jól begyakorlott színészeket lát a színpadon. A zsúfolásig megtelt terem kiváló közönsége gyakori taps-, kihívás- és virágbokrétákkal jutalmazta a szereplőket."

5 (A falu rossza, 1878. A/5.) Ily módon érthető, hogy nem egy esetben meg kellett ismételniük az előadást, mint ahogyan azt is elismerő minősítésnek tekinthetjük, hogy Károlyi Lajos (Jakab Lajos színtársulatának egykori titkára) rendezést és színésznő feleségével együtt szerepet is vállalt az iparosok előadásain. (A/16., 18.) — Ezért nehezen érthető, hogy éppen a sikerek tetőpontján a csoport befejezte tevékenységét. A 80-as évek (1881-1889) másik jelentős, főként értelmiségiekből (tanítónő, orvos, vármegyei tisztviselő stb.) álló műkedvelői „csoportosulása" csak alkalomszerűen, egy-egy jótékony célú előadás tartására szövetkezett. Tevékenységüket — rendezéssel és szervezéssel — Hollósy Kornélia is támogatta. (A/15.) A neves művésznő „élénken részt vett a makói társadalmi életben. Mint a Csanádvármegyei Vöröskereszt Egyesület elnöknője megindítója és megteremtője lett jóformán minden jótékony és humanitárius mozgalomnak... Buzgólkodása, tanítása és fáradozása mellett sok kellemes estét szereztek a makóiaknak és sok pénzt műkedvelősködtek össze a szegényeknek és betegeknek."

6 Különösen az 1889. október 20-án megtartott jótékony célú előadás megrendezésével aratott sikert, amikor „a város egész társadalmát egyesíteni tudta és a kiváló művésznő fáradságot nem ismerő buzgalma tökéletes előadást tudott műkedvelőivel produkáltatni."

7 (A/15.). — (Egyébként ez volt Hollósy Kornélia utolsó szereplése, mivel néhány hónap múlva — 1890. február 10-én — meghalt.) Néhány éves szünet után a Kereskedő ifjak alakítottak csoportot. Rövid működésük (1894-1897) során több sikeres bemutatót tartottak. Szakítva az addigi népszínműcentrikus szemlélettel újdonságok színrevitelére is vállalkoztak — a helyi újságokban közölt elismerő kritikákból ítélve — eredményesen. Eladásukon „... a szereplők mindegyike messze túlszárnyalta más műkedvelők előadásait, oly annyira megállotta helyét, mint Tháliának azon jeles papjai, kik hosszas gyakorlat, szorgalom által már hírnévre tettek szert. A haladatos, de különben nehéz darabban az összjáték a legnagyobb precizitással bontakozott ki."

8 (Három testőr, A/22.) „... Jelenet jelenetbe vágott, késések nem zavarták a darab menetét, a szereplők pedig olyan otthonossággal mozogtak a színpadon, mintha egész életükön át a világot jelentő deszkákat taposták volna..."

9 (A/22.) 8