Kőszegfalvi Ferenc – Borus Gábor: Espersit János és könyvei. A Makói Múzeum Füzetei 93. (Makó, 2000)
Kőszegfalvi Ferenc: Espersit János és könyvei
az Espersit könyvtár esetében is mélységesen igaz: „Habent sua fata libelli." (A könyveknek is megvan a maguk sorsa.) Milyen volt tulajdonképpen ez a gyűjtemény, és hova tűnt a jeles könyvtár állományának nagyobb része? Amikor Hódmezővásárhely városa a jószemű főjegyző javaslatára megvásárolta az Espersit-gyűjteményt, a szétszóratástól mentette meg. Ugyanakkor azzal, hogy a könyveket azonnal közkönyvtári használatba adták, a viszonylagos védettség mellett tulajdonképpen mégis csak szétszóratásra ítélték, ha lassúbbra is. Nem kárhoztathatjuk őket ezért, hisz a vásárlással nem kultúrális missziót teljesítettek, ez számukra csupán jó üzlet, alkalmi vétel, jó vásárlás volt. Mi történt tehát a könyvekkel? A tartalmi elemzés előtt próbáljuk meg áttekinteni útjukat az árveréstől napjainkig. Amint korábban az ide vonatkozó levéltári iratból idéztük, a vásárolt könyveket (és festményeket) 1932. szeptember 5-én a város teherautóján szállították haza, s helyezték el a közkönyvtárban, amely akkor a Ferenc József sugárúti (ma Szántó Kovács János utca) úgynevezett kultúrpalotában működött a múzeummal együtt. A reprezentatív külsejű köteteket nem egyszerre adták használatba, az értékes szerzemény darabjait, mint már említettük, 1933. június 13-án kezdte el állományba venni Varga József könyvtárkezelő, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, más beszerzésekkel vegyesen majd öt évig leltározta; az utolsó tételt 1937. december 14-én írta be a leltárkönyvbe, 22 elmaradt kötetet pedig csak 1940-ben vett állományba. Az első sorszám a 14 458., az utolsó pedig a 17 931. volt. (Amint szintén említettük, 1449 kötetet vettek számba.) 1 8 A viszonylag alacsony olvasói létszám, a szűk kölcsönzési idő meg a gyűjtemény darabjainak jó állapota ellenére a kurrens kötetek (regények, kisebb mértékben a drámák, versek) ettől kezdve éppen úgy koptak, pusztultak, vesztek, mint a legutolsó detektívregény, hisz éppúgy jártak kézről kézre, vagy újdonságukból kifolyólag — talán még fokozottabban. Az Espersit-tételek megjegyzés rovatában is föltűnnek a következő bejegyzések: „Elveszett." „Ellopták." „Az olvasó ismeretlen helyre költözött, a bíróság sem tudta megtalálni." Az egyszerű, hétköznapi kopás, pusztulás mellett azonban legalább ekkora, ha nem nagyobb rendet vágott a könyvtár polcain, így az Espersit-kötetek között is a politika. Súlyos történelmünkből közismert az a szinte mániákus ellenérzés, amellyel mind a jobb, mind a baloldali szélsőséges rendszerek bizonyos könyvek iránt viseltettek; közmondásos az a félelem, gyűlölet, amellyel hatalomra jutásuk után pusztították, égették a könyveket. Az Espersit-könyvtár darabjai 1939 és 1944 között „zsidó", egy-két évvel később pedig ugyanezek a könyvek „polgári" irodalomként váltak gyanússá. A könyvtár korabeli leltárkönyvei a történelmi változásokat is dokumentálják. Az első öt leltárkönyv előzéklapjára 1944-ben, nyílván felsőbb utasításra a következő bejegyzést írták: „10800/944 M.E. rendelet alapján, 8894/944 [és] 9216/944 pgm.sz. [polgármesteri számon] a zsidó szerzők könyveit a leltárból töröltük. Hódmezővásárhely, 1944. VI. 19-én. Varga József könyvtárkezelő." Az ilyen, áthúzott tételek „megjegyzés" rovatában pedig ott a szűkszavú, rosszalló minősítés: „Zsidó." Nemcsak 14
