Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)

Koszta László: Mályusz Elemér, az egyháztörténész

jelent kötetben valósultak meg, összefoglalva Mályusz Elemér három és fél évtizedes egyháztörténeti kutatásait. A világi papságot és a szerzetességet egyaránt bemutató könyv tartalmilag és módszerét nézve is igen jelentős állomása a magyar egyháztörténetírásnak, amelyet a megjelenés óta eltelt közel három évtized szakmai visszhangja nyilvánvalóvá tesz. A munka nem klasszikus egyháztörténeti dolgozat. Nem ad átfogó egyháztörténetet, hanem a magyar egyház társadalomtörténetét mutatja be a főpapságtól az alsópapságon át a különböző szerzetesrendekig. Társadalomtörténeti megközelítését nézve monografikus igényű feldolgozás. Jelentős újítása egyebek mellett az, hogy a középkori magyar egyház tagjait nem egységes, homogén tömbként ábrázolja, hanem rétegekre, csoportokra bontva, ún. pszeudó-társadalomként mutatja be. Vizsgálati módszere Max Weber történeti és vallásszociológiájában gyökerezik. Weber nyomán így a középrétegnek tulajdonít meghatározó szerepet. A könyv súlypontja és terjedelme szempontjából is a kanonokok helyzetének bemutatása a legfontosabb fejezet. A középréteg történetének vizsgálatánál is minduntalan tetten érhető Max Weber hatása. Az ún. megértő szociológia módszerét követve egyházi karriereket próbál rekonstruálni. Izgalmas kis életrajzokat kísérel meg a szűkös forráshelyzet ellenére összeállítani és ezek alapján típusokat felállítani. A különböző típusokba sorolt személyek hajdan viselt dolgait, tetteit, döntéseit próbálja megérteni, az egykori motivációikat bemutatni. A különböző társadalmi rétegek vizsgálatánál az anyagi helyzetük mellett jogi és művelődési viszonyaik is ugyanolyan, sőt néha nagyobb hangsúlyt kapnak. A korabeli művelődési viszonyok, az irodalmi élet bemutatására külön egy igen részletes fejezetet szentelt. A könyv epilógusában pedig azt mutatja be, hogyan vált le fokozatosan az egyházi társadalomról egy világi értelmiségi réteg. A könyvben igen gazdag, főleg okleveles forrásbázist használ Mályusz Elemér. Szinte minden állítását több okleveléllel támasztja alá és ezzel ellensúlyozza az újabb szakirodalomra való gyakoribb hivatkozást. A munkának jellemzője a felekezeti hovatartozástól mentes tárgyalási mód, amely ugyan a könyv megjelenésekor már nem számított újdonságnak, de megírásának idején még feltétlenül újszerű volt. Talán egyetlen helyen érhető tetten Mályusz Elemér protestáns elkötelezettsége. Az obszerváns ferencesek bemutatásánál bennük talán helyenként kicsit túlhangsúlyozva a későbbi protestáns prédikátorok előképét látja. A reformáció magyarországi előzményeinek a problematikája természetesen több alkalommal előbukkan a könyvben. Az összefoglaló mű megjelenése után, az 1970-es és az 1980-as években publikált munkáiban (például a Zsigmond-monográfia) is vissza-visszatért az egyháztörténeti problémákhoz, de a szűken vett témáról már csak egyetlen újabb munkát közölt. Ez az 1984-ben megjelent, de valószínűleg az 1970-es évek végén elkészült „Középkori egyházi értelmiségünk társadalmi alapjai. (A budai egyetem történetéhez)" című tanulmány. Mályusz Elemér munkásságában meglepő módon szám szerint igen kicsi az egyháztörténeti munkák aránya. Az 1984-ig megjelentetett kb. 230 publikáció közül 24 foglalkozik egyháztörténelemmel, alig több mint 10%. Ha ebből leszámítjuk a 11 közleményből álló pálos regesztapublikációt, illetve a párhuzamos, magyar és idegen nyel25