Halmágyi Pál szerk.: Mályusz Elemér emlékezete 1898–1989. A Makói Múzeum Füzetei 92. (Makó, 1999)
Koszta László: Mályusz Elemér, az egyháztörténész
A tudományos munkák bibliográfiáját nézve is úgy tűnik, hogy az 1920-as években még nem kötelezte el magát Mályusz Elemér egyetlen téma mellett sem. Nem dőlt el, hogy milyen jellegű témák fognak dominálni munkásságában. Egy 1987-es személyes beszélgetésünk alkalmával a professzor úr említette, komolyan gondolkodott akkoriban, hogy történeti földrajzi kutatásokba kezd. A német történeti földrajz módszereit és eredményeit ekkorra már jól ismerte, de ezeket a kutatásokat sok szempontból egyoldalúnak tartotta. Szerette volna az akkor fellendülő francia történeti földrajzi munkákat, elsősorban azok módszertani újításait alaposabban megismerni. Egy sikertelen francia ösztöndíj kérelem azonban meghiúsította terveit. Az 1920-as éveket Mályusz Elemér munkásságában, noha már ekkor is maradandó munkákat készített, talán a felkészülés, a témakeresés és a szorgos, de sokszor nem látványos levéltári kutatómunka esztendőinek tarthatjuk. Érdekes, hogy a türelmi rendelet történetével kapcsolatos kutatásokkal szinte egyidőben fordult Mályusz Elemér a középkori egyháztörténeti témák irányába is. Milyen motivációk inspirálhatták őt a témaválasztásban? Talán több okot is fel lehet fedezni. Hívő emberként természetesen érdekelte a kereszténység története. Protestáns hitvallása és a középkori érdeklődés összekapcsolódhattak. Szinte felkínálták a magyarországi protestantizmus történeti előzményeinek, tehát a későközépkori magyar egyház históriájának kutatását. Azoknak a momentumoknak a megismerését, amelyek előkészítették a reformáció magyarországi térnyerését. Következő inspiráló hatásnak Mályusz Elemér erős művelődéstörténeti érdeklődését tarthatjuk, amely talán szeretett professzorától, későbbi kollégájától, Domanovszky Sándortól is megerősítést kaphatott. Fontos szempont volt a témaválasztásban az a felismerés, hogy a középkori magyar történelmet nem lehet művelni, megérteni a középkori egyház alapos ismerete nélkül. A korabeli források döntő részét egyháziak írták és az ő véleményük, befolyásuk meghatározta írásos emlékeink mondanivalóját, forrásértékét. A források jobb megértése érdekében meg kell ismerni magukat a klerikusokat és szerzeteseket, ezek műveltségi és társadalmi viszonyait. Ezen kérdések iránt pedig a korábbi intézménytörténet-centrikus egyháztörténeti kutatás nem érdeklődött. Mályusz Elemér elégedetlen volt a korábbi egyháztörténeti munkák eredményeivel, különösen pedig módszertanával. Az egyháztörténet előtérbe kerülése egybeesett Mályusz Elemér szegedi professzorságának idejével. Mályuszt Szegedre Klebersberg Kúnó kultuszminiszter hívta meg azzal a nem titkolt céllal, hogy a szegedi egyetem erős katolikus irányultságát egy fiatal protestáns kutatóval ellensúlyozza. Mályusz Elemér így a szintén művelődés- és egyháztörténeti érdeklődésű bencés professzor, Erdélyi László kollégája lett. Mályusz Szegedre kerülése jól mutatja, hogy milyen erős befolyással volt a korszakban az egyháztörténeti, sőt a régebbi korok kutatásánál a felekezeti hovatartozás. Számomra úgy tűnik, hogy ezt a szempontot Mályusz az egyháztörténet felé fordulásától kezdve károsnak és terméketlennek tartotta. Mályusz Elemér négy évig volt a szegedi egyetem professzora, de ebből kettőt kutatási szabadságon töltött. Az oktatási feladatoktól mentes két nyugodtabb esztendő jórészt egyháztörténeti kutatásokkal telhetett. Ezt mutatja, hogy 1933-ban a Károlyiemlékkönyvben igen terjedelmes tanulmányt közölt „Árpád-házi Boldog Margit" cím20
