Halmágyi Pál szerk.: IV. Honvéd emléknap Makón 1997. A Makói Múzeum Füzetei 91. (Makó, 1998)
Dr. Halmágyi Pál: Kamber bég és a makóiak
gyorsan húzódtak vissza a törökök az 1543-tól szilárdan kezükben lévő, s azóta helyreállított és jól megerősített szegedi várba. November legvégén Nagylak is, Makó is, a keresztények birtokában volt. A beglerbég búcsúzóul, december elején még egy fenyegető levelet küldött a makói bírónak, melyben felszólította a várost a török kincstár javára történő adózásra, ill. a szegedi vár alá rendelte e vidéket. A makóiak semmibe vették a fenyegetést, s ezért december közepén a korábbi nagylaki parancsnok, Kamber bég Szeged várából kétszáz lovasával elindult nyomatékot adni a felszólításnak. Makó alá érve, bégünk kevésnek találhatta csapatát a város, ill. erőssége bevételére, ezért egy katonáját visszaszalasztotta Szegedre: hozzon még erősítést. Míg a török futár lóhalálában nyargalt Szeged felé, a makóiak sem voltak restek segítség után nézni. Alig néhány napja fejeződött be egyezséggel a Maros-völgy kulcsának, Lippa várának ostroma (december 5.), s az onnan kivonuló törököket Szegedig kísérő hajdúk még e vidéken portyáztak. A hadviselés fortélyaiban járatos magyar vitézek a makóiak segítségkérésére fehér lepedőkből gyorsan nagy zászlókat sikerítettek, s azokat bőszen lobogtatva indultak a város felé. Az erősítést minden pillanatban váró Kamber bég, meglátva e zászlókat abban a hiszemben támadt a városra, hogy hátában a szegedi törökök közelednek. A kaszára-kapára kapott polgárok szilárdan tartották magukat a hajdúk beérkezéséig, majd együttes erővel a város alól, a Marosba szorították a törököket. Kamber bég ötödmagával csak azért menekült meg, mert egy halász jó pénzért csónakjába vette és átsegítette őket a folyó túlpartjára. Daliás hősi éneknek is vélhetnénk e verset, ha Tinódi uram költeményét nem erősítené meg szóról szóra Kamber bég 1552 elején, Nádorfehérvárról kelt levele. (Ismét Nagy Éva kitűnő versmondó következik és felolvassa a levelet:) „Én, ki vagyok Kamber bék, az nagyságos császár szolgája, tudjátok azt, hogy én ti reátok nem erővel vetettem vala magamat, hanem én nekem tisztül adott az császár; azért tudjátok minemű ott én rajtam történék, csakhogy én magamat is le nem vesztétek, nem tudom bizonynyal, hogyha ti akaratotokkal, avagy híretekkel volt, de én nekem igen nagy haragom vagyon ti reátok, csak akarom látni, mit csináltok, ha vagyon szivetek én hozzám, avagy nincs... én hagytam Szegeden képembeli embert (Ferro szubasát) és annak sem szóval, sem adománynyal, az mint értem nem vagytok, de gondoljátok meg mind az eleit és mind az utolját, hova esik, mert én nekem az császár adott vala ötezer embet segítségül, de hogy én hozzám jöve az ti leveletek, az én szívem megesék rajtatok, és én jót szóltam a császár előtt ti felőletek. Azért én jobbágyim vagytok és ennek utána is én jobbágyaim lesztek, de az én képembeli embert, az kit én hagytam Szegeden, úgy tiszteljétek, és szóval és adomány nyal úgy legyetek neki, hogy panasz ti felőletek ne jöjjön, ha az én kedvemből ki nem akartok esni... im én Szegeden megyek, és én nekem azt hagyta az császár, hogy ott az földet őrizzem addig, míg ő maga kijő. Ha én oda megyek, az én emberemtől panasz ti reátok ne jöjjön, úgy legyetek neki mind adománynyal és mint tisztességgel. Én ezt írtam Fejérvárról, az én utamból... Isten tartson meg. 1552. Kamber bék a ti uratok 39
