Halmágyi Pál szerk.: IV. Honvéd emléknap Makón 1997. A Makói Múzeum Füzetei 91. (Makó, 1998)

Dr. Ágoston Gábor: Oszmán expanzió és katonapolitika Magyarország elfoglalásáig

trónra, a magyar nemesség azon kisebb, de befolyásos csoportja választotta uralkodójának, amely az ország megoltalmazását a Habsburgoktól várta, azaz arra számított, hogy Csehország és Magyarország együttes erejével, valamint Ferdinánd bátyjának, V. Károly német-római császárnak és spanyol királynak a támogatásával sikerül Magyarország egységét megvédeni. így gondolta ezt maga Ferdinánd és V. Károly is, ezzel biztatta a magyarokat és ajánlotta öccsét: „Magunk és alattvalóink minden erejét arra összpontosítjuk, hogy amennyiben a dolog nagyságához képest lehet a törököt rövid időn belül s gyorsan elverjük küszöbötök elől, sőt, ha Isten segít, határszéleitektől is messzetartsuk, ilyenképen öcsénket ezeknek az országoknak és tartományoknak békés birtokába behelyezzük és abban megőrizzük." 1526 őszén a magyar állam főméltóság-viselői, Báthory István nádor, Brodarics István kancellár, Batthyány Ferenc horvát-szlavón bán megállapodtak Ferdinánd Habsburg főherceggel és cseh királlyal, hogy az betartja az ország törvényeit, megőrzi az ország integritását és megoltalmazza az ellenségtől. Ezt követően december 16-án, a pozsonyi országgyűlésen királyukul választották. Az, hogy a kettős királyválasztás hamarosan polgárháborúhoz, a török befolyás erősödéséhez, s végső soron az ország három részre szakadásához vezetett, legalább annyira volt következménye Ferdinánd türelmetlenségének és politikai tévedéseinek, mint a nemzetközi nagypolitikának. Hiába intette ugyanis V. Károly öccsét, hogy „Ne kockáztasson Ön Háburút. Béküljön ki a vajdával, bármibe is kerül. Csak a korona maradjon Önnél." Hiába volt hajlandó János király 1526-tól a megegyezésre, Ferdinánd erővel akarta megszerezni az országot, amivel Jánost előbb a Habsburg-ellenes velencei-francia Cognaci Ligába, majd pedig a török karjába kényszerítette, tehát éppen azt érte le, ami a Habsburgok számára is a lehető legkedvezőtlenebb fejlemény volt. János ugyanis csak akkor csatlakozik a ligához, amikor Ferdinánd rátámad (1527 júliusa), s a Portára is csak akkor küldi el követeit, amikor Ferdinánd seregei kiűzik az országból és Lengyelországba menekül. 1526 és 1541 között legalább két, az 1531-32. évi király nélküli országgyűlések idején pedig három központból politizáltak Magyarországon, s a politikai cselekvés mozgásterét a Habsburg-török viszony, illetve az azzal szorosan összefüggő, s a Habsburgok kelet-közép-európai mozgási szabadságát nagyban korlátozó Habsburg—francia vetélkedés jelölte ki. Magyarországon a legfontosabb kérdés mindkét, illetve mindhárom politizáló központban a török elleni védelem, illetve az országegység helyreállítása. Ezt akaija János is, ezért hajlandó az országról lemondani többször is. Hajlandóságát maga V. Károly is támogatja, s fontos szerepet játszik az 1538. évi váradi béke megkötésében, ami csak egyik állomása a nagy törökellenes akciónak. 1538 februárjában ugyanis V. Károly, III. Pál pápa és Velence szövetséget köt, amit a francia—Habsburg megegyezés követ. A váradi békét a török miatt titokban tartják. 1539-ben János nőül vette Zsigmond lengyel király leányát, Izabellát, aki fiúgyermekkel ajándékozta meg „öreg János királyt", aki gyermeke születését csak másfél hónappal élte túl. Halálos ágyán azonban megeskette főembereit, hogy megszegve a váradi egyezséget, a Portán elismertetik fiát Magyarország királyának. Más magyarázat 14