Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Papp János: A makói műkedvelő színjátszás történetének első korszaka (1870-1919)

sokat javított az addigi helyzeten, mivel a nyári szezon előadásainak megtartása továbbra is az időjárás függvénye maradt. Az iparos ifjak csoportja több mint egy évtizeden át (1877—1890) a makói műkedvelő színészet egyik meghatározója volt. Előadásokat ugyan eléggé ritkán tartottak, bemutatóik azonban mindig gondos betanulásban, igényes kiállításban, telt nézőtér előtt kerültek színre. Ahogyan a kritika egyik alkalommal (Tóth Ede: A falu rossza — 1878) lelkendezve írta: „A színielőadás a legvérmesebb várakozáson felül sikerült; a nehéz népszínműt a műkedvelők egyenként és összességükben oly kiváló értelemmel adták, játékukban annyi fesztelen könnyűséget tüntettek elő, hogy egy ösmeretlen kétségen kívül azt hitte volna, hogy jól begyakorlott színészeket lát a színpadon. A zsúfolásig megtelt terem kiváló közönsége gyakori taps-, kihívás- és virágbokrétákkal jutalmazta a szereplőket.

5 Ily módon érthető, hogy nem egy esetben meg kellett ismételniük az előadást, mint ahogyan azt is elismerő minősítésnek tekinthetjük, hogy Károlyi Lajos (Jakab Lajos színtársulatának egykori titkára) rendezést és színésznő feleségével együtt szerepet is vállalt az iparosok előadásain (1890). — Ezért nehezen érthető, hogy még ebben az évben, éppen a sikerek tetőpontján a csoport befejezte tevékenységét. — A 80-as évek (1881—1889) másik jelentős, főként értelmiségiekből (tanítónő, orvos, vármegyei tisztviselő stb.) álló műkedvelői „csoportosulása" csak alkalomszerűen, egy-egy jótékony célú előadás tartására szövetkezett. Tevékenységüket — rendezéssel és szervezéssel — Hollósy Kornélia is támogatta. A neves művésznő „élénken részt vett a makói társadalmi életben. Mint a Csanádvármegyei Vöröskereszt Egyesület elnöknője, megindítója és megteremtője lett jóformán minden jótékony és humanitárius mozgalomnak ... Buzgólkodása, tanítása és fáradozása mellett sok kellemes estét szereztek a makóiaknak és sok pénzt műkedvelősködtek össze a szegényeknek és betegeknek."

6 Különösen az 1889. október 20-án megtartott jótékony célú előadás megrendezésével aratott sikert, amikor „a város egész társadalmát egyesíteni tudta és a kiváló művésznő fáradságot nem ismerő buzgalma tökéletes előadást tudott műkedvelőivel produkáltatni." (Egyébként ez volt Hollósy Kornélia utolsó szereplése, mivel néhány hónap múlva — 1890. február 10-én — meghalt.) Néhány éves szünet után a Kereskedő iQak alakítottak csoportot. Rövid működésük (1894—1897) során több sikeres bemutatót tartottak. Szakítva az addigi népszínmű-centrikus szemlélettel, újdonságok színrevitelére is vállalkoztak — a helyi újságokban közölt elismerő kritikákból ítélve — eredményesen. Előadásukon (Herczeg Ferenc: Három testőr — 1897) „... a szereplők mindegyike messze túlszárnyalta más műkedvelők előadásait, oly annyira megállotta helyét, mint Tháliának azon jeles papjai, kik hosszas gyakorlat, szorgalom által már hírnévre tettek szert. A haladatos, de különben nehéz darabban az összjáték a legnagyobb precizitással bontakozott ki."

8 „... Jelenet jelenetbe vágott, késések nem zavarták a darab menetét, a szereplők pedig olyan otthonossággal mozogtak a színpadon, mintha egész életükön át a 72