Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Orbán Imre: Az istentiszteletek rendje a makói plébánián a 19. században

a beszédet tartotta, a Fájdalmas-oltárnál a Szent Kereszt szilánkját a hívő népnek csókra nyújtja. A Boldogságos Szűz Mária köszöntésének ünnepén minden úgy történik, mint Szent István első vértanú ünnepén, de délután litánia vagy kompletorium van. Virágvasárnap 2 0 nincs szentbeszéd az Úr szenvedéstörténete miatt, melyet az énekesek a nagymise alatt gregorián dallam szerint hazai nyelven énekelnek, ugyan­is a népnek ez szolgál beszéd gyanánt. Egyébként a barkák megáldása, az énekes mise előtti körmenet a missale szerint megvan, s ez elég sokáig ott tartja a híveket a templomban. Nagyszerdán ebéd után a kántor hazai nyelven elénekli a kóruson Jeremiás próféta siralmait, amely alatt a pap a ministránsokkal együtt lila pluviáléba öltözve a stallumban ül. Miután ez befejeződött az oltár előtt középen a kántorral fölváltva elénekli a „Miserere" zsoltárt, végül pedig az előírt könyörgést. Ezt a következő két napon is megtartják. Nagycsütörtökön harangozás van, a bűnbánók ezen a napon számosan elvég­zik a gyónásukat. Ekkor énekes misét tartanak, mely alatt az egész nép az áldozás­nál a miséző kezéből veszi az Oltáriszentséget. Az énekes mise után elviszik az Oltáriszentséget a sekrestyével szembeni kápolnába. — Végül a misekönyv előírása szerint történik az oltárfosztás. Nagypénteken 9 órakor kezdődik az előre megszenteltek miséje a passióval, melynek végeztével az Oltáriszentséget úrmutatóban a Fájdalmas-oltárra viszik, amely ettől kezdve a szent sír helyéül szolgál Ezután szentbeszédet mondanak, és délután két órakor a minden felekezetből való nép nagy tömegével gyászos menetet vezetnek a Kálvária-kápolnához. Itt a szabad ég alatt a pap beszédet mond, és ezután a menet visszatér a templomba, s végül pedig megtartják Jeremiás siralmait. Este 7 órakor viszik vissza az Oltáriszentséget a sírról a sekrestye kápolnájába. Nagyszombaton reggel 6 órakor csendben kihelyezik az úrmutatót a sírra, 8 órakor pedig elkezdődik a tűz szentelése, s ezután próféciák kíséretében a húsvéti gyertyáé és a keresztvízé, mely, ha van elegendő új szentelt víz, átkerül pünkösd vigiliájára. Végezetül énekes szentmisét mutatnak be a missaléban előírt vesperák­kal együtt. — Ugyanezen a napon napnyugta felé szokott lenni harangozás az Úr föltámadásának ünneplésére, mely alkalommal a rituálé előírásainak megfelelően elvégzik az elvégzendő dolgokat a sírnál, ünnepélyes körmenetet vezetnek az Oltá­riszentséggel a plébánia épülete és a templom körül, mely alatt a pap az Oltári­szentséggel csendben négyszer ad áldást. A körmenet után eléneklik a „ Te Deum "­ot, és miután elénekelték a könyörgéseket és a húsvéti antifonákat is, a pap ünne­pélyes áldást ad az Oltáriszentséggel a „Sit nomen Domini" intonálásával. Húsvét ünnepén a reggeli énekes mise után kerül sor a templomban itt és ott kihelyezett húsvéti ételek megáldására. Egyébként az istentiszteletek úgy a reg­geli szentmise, mint a délutáni vespera, a következő napon úgy tartatnak, mint azt az Úr születésének ünnepén följegyeztük. Húsvét keddjén úgy, mint Szent János evangélista ünnepén. Szent Márk evangélista ünnepén 2 2 a reggeli énekes mise után a mindenszentek 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom