Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Marjanucz László: Csanád község társadalmi és gazdasági viszonyai az úrbéri rendezés előtt

az 1742-es vármegyei szabályzat szerint 2 Ft, egy zsellér után 1,30 Ft, egy-egy igás ökör, tehén, ló stb. után l-l Ft hadiadót tartozott fizetni. Az állami és vármegyei adó kivetése tehát a vagyoni helyzet alapjának tekinthető állatállomány figyelembe vételével történt. Más volt a helyzet a földesúri adóval. A magyar jellegű helységek lakossága többnyire állandó — hiszen eredeti lakosok — így a földesúrnak fizetett robotmegváltás, szolgáltatás nőtt. Ugyanis a földesúrnak mindig az volt a törekvése, hogy minél nagyobb összeget, de az előző évben megállapítottnál mindenesetre többet kapjon. Másképp alakult az adózás menete a nemzetiségi helységekben. Láttuk, hogy a román és szerb népességnek erős hajlama volt a vándorlásra, míg a földesúr természetes érdeke az volt, hogy földjén állandóan lakjanak, azt állandóan míveljék, s azért állandóan megkapja a földesúri járandóságokat. A szerb—román lakosság szilárd megtelepülése a határőrvidék felosztása után állandósult. A marhatartás már nem jövedelmezett úgy, mint a mezőgazdasági termények értékesítése. Az urbárium bevezetése előtt 1757-ben Csanád 756 Ft-ot jövedelmezett az uradalomnak. Ebből 396 Ft-ot földesúri cenzusra, 310-et kocsmára, 12-t mészár1 ^ székre, 6-ot két malomra és 12-t görög boltosra fizetett. A lakosság létszámáról egy 1764-ben keletkezett összeírás számol be. Eszerint Csanád lakossága akkor 764 főt tett ki, akik között találunk 132 telkes gazdát és 131 zsellér családfőt.

1

4 Tulajdonképp ez a 263 gazda egyben 263 háztartást, családi gazdasági üzemet is jelentett. így kell értékelnünk a 96 ökörből, 92 lóból, 144 fejős tehénből, 2 bikából, 286 sertésből, 743 juhból álló állatállományt, ami nem túl jelentős. Hisz még a telkes gazdák mindegyikére sem jutott ló vagy ökör. Tehát a szántáshoz és fuvarozáshoz szükséges igásállománnyal megközelítőleg a telkes gazdák 2/3-a rendelkezett, míg zsellérség — a fenti számuk arányos elosztása révén — gazdaságában legföljebb juhot és sertést találhatott az ember. Ugyanakkor megállapítható, hogy a falu jövedelme évről évre nőtt, 1774-ben már 1496 Ft-ot fizetett az uradalomnak. Azaz, nem egész húsz év alatt megduplázódott a kamarának lerótt összeg. Birtoknagyságuk alapján Hosszú Tódor, Hegedűs Drágán, Oláh György, Popovity Gligor és Rakity Lázár számítottak a falu nagygazdáinak 1767-ben.

1

5 A község általános gazdálkodási helyzetére következtethetünk abból a kérdőívből (Csanád helységről adandó pontok), mely a készülő urbárium számára gyűjtötte csokorba a fontosabb helyi sajátosságokat.

1

6 Ezek között sorolja fel Csanád „régi hol létét", mértani kiterjedését, fekvését. Érdemes ezzel kapcsolatban a „hasznavehetetlen föld összegére" felhívni a figyelmet, ami összehasonlítva az egész határ kiterjedésével (hold) megmutatta, hogy mekkora volt a hasznos gazdálkodási terület nagysága. Utóbbi alig haladta meg a határ felét. Az urbárium előtti telki rendszerben Csanádon 3 birtoktípust különböztethetünk meg: voltak ún. szabad sessiók (papi, tanítói, jegyzői telkek); „továbbá a lakosok kezén" (azaz jobbágyi birtokban) levő sessiok és végül léteztek nemesi telkek. Jóllehet ez utóbbiakat közös listán tüntették fel a lakossági állománnyal, mégis külön típusnak tekinthetjük, hisz birtokosa jobbágytelken gazdálkodó nemes, 51