Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)
Béres Mária: Erődített templomok a Kárpát-medence középső területén
pillérekkel erősítik meg azokat. Általában a templomok mellé építve találjuk meg a különálló harangtornyot, s az együttest leggyakrabban tornyokkal megerősített lőréses fal veszi körbe (6. kép). Ez a nagy építkezési hullám azonban az ország gazdasági megerősödésének is ékes bizonyítéka. Az anyagi erőhöz sajátos ösztönző tényezőként kapcsolódhatott a korszakban már általánosan ismert török veszély. Más a helyzet a 15. század második felétől a 16. század első feléig erődített templomokkal. Esetükben egyaránt találkozunk szabályos és szabálytalan alaprajzú védőfalakkal. Általában a lőréses, gyakran gyilokjáróval is ellátott körítőfal sarkain, töréspontjain és a kapuk védelmére helyezték el a kerek vagy szegletes tornyokat, amelyekkel biztosították a teljes falszakaszt, azaz az épületegyüttes védelmét (7. kép). Ezekhez az erődítésekhez szinte mindig csatlakozott egy nagy méretű árok, mint kiegészítő védrnű. Az e korszakban erődített templomok a Kárpát-medence egész középső területén előfordulnak, így feltétlenül részét képezték a török támadások ellen kiépülő várrendszernek (8. kép). Ha jól megvizsgáljuk azonban a templomerődítések falainak, tornyainak méretét (átlag 100 cm-es falvastagság, 250—400 cm-es falmagasság, 12—15 m-es toronymagasság stb.), nyomban látható, hogy azok nem felelnek meg a várépítészet követelményeinek, sokkal gyengébbek. Tehát a templomok erődítésekor nem várakat akartak és tudtak anyagi erejüknél fogva létrehozni az építtetők, hanem a várak funkcióját ideiglenesen betöltő kisebb erősségeket. Aló. század közepe táján — a várépítészetben ekkorra már általánosan bevett gyakorlat alapján — találkozunk az erődített templomok sánccal, palánkkal való megerősítésének szokásával is (9. kép). Ilyeneket ismerünk a képen bemutatott Fonyód mellett Őriszentpéterről, valamint Mórichelyről, Pannonhalmáról és Telkibányáról (10. kép). A törökök által megszállt területeken gyakori a korábban erődített vagy kerített egyház saját céljaikra várként való átalakítása (Mecseknádasd, Vál, Ságvár, Balatonfőkajár, Ellés stb.), melyre a hódoltság határa mentén magyar részről is akad példa (Keszthely). Máshol a templomok erődítés után kizárólag várként funkcionáltak (pl. Berhida, Mórichely, Fonyód). Ez utóbbi esetekben természetesen a templomok szakrális funkcióját felszámolták. A 16. század második felében, a török hódoltság alá eső országrészben, nem gondolhattak a török adóztatás alól való kitérésre, a velük való szembeszállásra, így a már korábban megépült erődtemplom csupán oltalmazta a közösséget a rablócsapatoktól. Elemi csapások (árvíz, tűz) idején mentsvárként szolgált, valamint a terület szemmel tartását és különféle jelek segítségével (füst, fény, hang) az információk gyorsabb cseréjének a feladatát is ellátta. Erdélyben a templomok erődítésének új hulláma következett be a 16. század legvégén, de méginkább a 17. század első felében. Ekkor a templomokat olaszbástyás jellegű falakkal veszik körbe, vagy ilyenre építik át a korábbi erősségeket (Árkos). Sőt egyes templomerődítéseken megjelennek más reneszánsz építészeti formák (Nagyajta) is. Ilyen megoldásokkal a Kárpát-medence középső területén nem találkozunk, s ennek magyarázatát a török hódítás okozta helyzet adhatja. 33
