Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Császtvay István: Az újvárosi fiú

stúdiumaira, és ki tudná még felsorolni, ki és mi minden fért még egy-egy napi vagy heti programjába? Ugyanakkor nyoma sem volt benne az ismereteket nagy sietve gyűjtők lihegésének, ahogyan az egyetemi éveket gondtalanul töltők lezserségének sem! Olyan makói újvárosi fiú volt az egyetemen is, aki a hagyma városából hozta a makai nép szorgalmát, a talicskás hétköznapok munkaritmusát, a csöndes helytállás természetes igényét. De még ha mindezt így „leltárba is vesszük", olyan lényeges emberiszellemi, nem utolsó sorban erkölcsi kérdésekről nem is szóltunk, mint például az empátiakészség, sokirányú, olykor ellentétes áramlatok lényegének megértése és az ebből szerteágazó, új medreket is alakító — ne szégyelljük nevén nevezni, nem születésnapi „ajándékként" írom én sem — emberi türelem és bölcsesség. Érettségi vizsgánk jubileumi, félévszázados évfordulóján, a hajdani diáktársakkal találkozva mondta el a makói, újvárosi egykori ifjú, hogy azoknak az ötven év előtti helyi kezdeményezéseknek, mint például a József Attila Diákegyesület, a nép kollégisták, a cserkészek, a Makói Fiatalok, majd 1947-től a Jószef Attila Irodalmi és Művészeti Társaság munkájának — noha egyikkel sem állott szemben — cselekvő részese soha nem volt. De később, történészként a korabeli dokumentumokat tanulmányozva érezte meg és „élte végig" mindezeknek a szellemi izgalmát. Ugyanúgy, mint a jóval korábbi Espersit János-Fried Armin-Könyves-Kolonics József értelmiségi csoportosulásának, majd Erdei Ferencéknek, a Márciusi Frontnak s a Nemzeti Parasztpárt makói alapításának intellektuális izgalmait. De ha már soroljuk ezt, akkor a csaknem ötven évvel ezelőttieket idézendőn, ejtsünk szót arról is, hogy tette le egyetemi alapvizsgáját az újvárosi fiú! Az egyetem első két éve után kellett akkoron, a bölcsészkaron — amint ezt hivatalosan nevezték — alapvizsgáznunk. Az újvárosi makói fiú Sík Sándor esztétika-elméleti megállapításait és magyar irodalomtörténetét idézte. (1949-et írtak a naptárak ekkor, Barankovics István nyugatra távozása kikényszerítésének s a Rajk-pörnek esztendeje volt ez!) A vizsgabizottság azonnal leállította a feleletet, hazaküldte a vizsgázót. Az utóvizsgán aztán a fiú jellegzetes, alig észrevehető, enyhe szigmatizmusával színeződő akcentussal megint Sík Sándor esztétikai s irodalomtörténeti megállapításait összegezte, de már így fölvezetve: Többféle nézetnek, szemléletnek lehetünk tanúi, így például Sík Sándor azt írja, aztán van aki így látja, mások szerint viszont, és végül, de nem utolsósorban... Ekkor a bizottság tagjai összenéztek és széles horizontú tájékozottságot konstatálva, dicsérő szavakkal ítélkeztek. Tóth Ferenc ugyanis — széles körű kutató és kutatásokat szervező, ösztönző, publikációk hosszú sorát vagy éppen sokaságát napvilágra segítő évtizedei során is — mindvégig a keresztény-katolikus szellemi és erkölcsi örökség részese volt. (Erről a makói gimnázium centenáriumi ünnepén éppen egy katolikus teológia-professzor, Tóth Ferenc egykori gimnáziumi tanítványa is szólott!) Ugyanakkor a tanár úr, a József Attila Múzeum igazgatója, a protestáns tradícióknak, mint például Szirbik Miklós prédikátor örökségének, 210