Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Jámborné Balog Tünde: Fütyül már az új vonat

JÁMBORNÉ BALOG TÜNDE Fütyül már az új vonat Ajánlom szeretettel a hetven esztendős Tóth Ferencnek, múltbeli utazásaink tudós kalauzának. Adja Isten, hogy még sokáig vezethessen minket, mert ő ismeri legjobban az odatartó utak térképét, és az arra irányuló vonatok menetrendjét. Nélküle tán fel sem tudnánk idézni a régi időket, amiknek szereplőit elfelejtettük, tárgyi emlékei pusztulóban vannak, pedig a múlt éppen olyan végtelen és gazdag tartomány, mint a jövő, s hiába hajszoljuk egyre a holnapot, ha közben elvesztítjük a tegnapra nyíló ajtó kulcsait. Az ember tétován botladozik a múlt labirintusában, el is tévedne sokszor útvesztőiben, ha nem lennének tájékozódási pontjai — egy vén torony, egy régi ház, egy megfakult levél, egy sínpár vagy egy állomás — mezsgyék az időben, amik eligazítják. Néha különös fény vetül rájuk, s velük együtt ragyognak föl elfelejtett arcok, életek. A levelet Csáki Zsuzsika nénitől kaptam, mikor lebontották a régi házat és neki költözni kellett. Szép, kalligrafikus betűkkel rótt írásmű, lelkendező üzenet a 20. század hajnaláról a szomszéd városban lakó barátnak, miszerint nemsokára fütyül már az új vonat!! Az országgyűlésben kedden tárgyalták, s a honatyák helyben hagyták az új vasút mielőbbi üzembe hozását!... Micsoda isteni egy dolog, jelenség leszen az, amikor legelőször végigszáguld a zakatoló, bömbölő vasszörnyeteg a még egészen szűz,... hatalmas rónaságon —lelkendezik a levélíró, majd így folytatja: En, —ha megérem, —hát valószínűleg tanúja leszek majd annak, hogy miként fog az első vonat befutni a makói állomásba. A fivéröm is szintazonképp velem szándékozik tartani, s megnézi majd nömös Makó városát, ahol én már olyan járatos vagyok, hogy még világos nappal is eltévedök. A szerző nem fogy ki a mondanivalóból, újabbnál újabb szellemsziporkákat terít szét, mint dürrögő fajdkakas a tollait: Gyüvőre mög lösz mán új színház is nálatok. Ez köll is. Legjobban örülnék azonban annak, ha már azt hallanám, hogy az ótemplomi öreg baktert is „penzijóba" tötték! Nó, hát nálunk is tudnak ám szépen dudálni, de olyan szívhezszólóan, mint nálatok, nem fúj senki, valójában megérdemelné az a bakter-bácsi, hogy ha utolsót fúj majd abba a méla bús tülökbe, s lehúnyta a szemeit örökre, hát a ref. egyháztanács —mint unikumot — drága tetemét kellő módon bebalzsamozván, fölküldje a pesti országos ereklye- és régiségtár múzeumnak! írja, és csak ezután teszi föl a lényegesebb dolgok mellett szinte elsikkadó kérdést: Mikor jössz át? Bár én is az új vasút elkészültét várom, de te ne várd, hanem amerről hamarább érkődzöl, arról jöjj. Haladásért lelkesedő fiatal nagyapám — mert ő volt a szerző — olyan terveket, óhajokat sorol tréfás levelében, amik később rendre megvalósultak. Alig fél év múlva, 1903 tavaszán fütyült a vonat Makón az újvárosi állomáson, a színház is fölépült a következő nyárra, csak a bakterek végleges nyugdíjazása késett, de mikor 195