Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Kőszegfalvi Ferenc: Espersit János ébresztése

eszmeisége jelentős hatást gyakorolt Juhász Gyula gondolkodásának feljődésére, ha Espersit pusztán csak vendégül látta volna, ezt a fajta sajátos mecénási szerepet önmagában is irodalomtörténeti jelentőségüként tarthatnánk számon. Juhász Gyula a 20-as években, a napokat összeadva, összesen mintegy fél évet időzött Espersit János hajlékában. Évente kétszer, néha háromszor is, napokat, olykor heteket töltött itt, inspiráló környezetben, önfeledt munkában. Espersit így írt egyik látogatásáról 1923-ban: „...Megtalálta munkakedvét. Jól érezte magát. Három nap helyett kilencig maradt és kilenc álló napig folyton dolgozott. Gyönyörűség volt nézni, amint átszellemült arccal forgatott régi fóliánsokat, latin és magyar bibliákat, modern írásokat, régi és új könyveket, és írt, írt reggeltől estig, a rövid ebédidőt kivéve. És ez idő alatt megírt öt verset, négy novellát, két egyfelvonásost és két visszaemlékezést, egyiket Riedl Frigyesről, a másikat Adyról..." Maga Juhász Gyula 1925 őszén barátjához írt versében így összegezte akkori itt-tartózkodását: „...Társalkodám itt a jeles nagyokkal S önnön tüzem kigyúlt oltárikon, E hely vala számomra — Helikon..." Nemcsak dolgozni járt persze Makóra, sok régi kedves emlék is fűzte ide, szívesen szerepelt előadóként, olykor Espersittel együtt is, mint például a Petőfi centenáriumára rendezett esten, vagy a Makai Emilre emlékező alkalmon. Megünnepelték költői működése huszonöt éves jubileumát, közölték verseit, előadták a színházban egyfelvonásosát. Mindez természetesen Espersit hathatós közreműködésével. Utoljára 1929 januárjában járt itt, az Ady-emlékünnepen, amikor Baumgarten-díjjal való kitüntetését is ünnepelték barátai. József Attila és Espersit kapcsolata, ez a gyerekember számára oly fontos ismeretség 1921 őszén keletkezett, amikor a hatodik osztályos gimnazista tehetségét fölismerő tanárok, élükön Galamb Ödönnel, már versei kiadására gondoltak. Elvitték Espersithez, aki a következő év tavaszán bemutatta Juhász Gyulának. Karácsonyra megjelent a Szépség koldusa Juhász Gyula baráti előszavával, s Attila a tél végén, 1923 elején már Espersit udvari szobájában lakik, itt készül magánúton lerakandó vizsgáira. Azt találta meg itt, aminek legnagyobb híjával volt, szeretetet, gondokodást kapott, szinte apai szeretetet. Sohasem tudhatjuk meg, legfeljebb eljátszhatunk a gondolattal: mi lett volna e kapcsolat nélkül József Attilából. Annyit bízvást elmondhatunk, hogy Espersit nélkül a „magasba lendülő fiatal élet bíztató indulója" (ahogy Saitos Gyula írt róla), nem lett volna ilyen üstökösszerű, s későbbi kálváriája még keserűbb, rögösebb lett volna. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal, — először egyfolytában fél évig élt itt —, majd két évig Espersit János házát érezte igazi otthonának, a napokat összeadva körülbelül egy évet töltött a Kazinczy utcai házban. 1923 decemberétől — a Pesten megszerzett érettségi után —, ismét itt múlatja a napokat 1924 február elejéig, — „nyugodtan, szépen", ahogy írta, dolgozva sokat. Augusztusában ismét itt van, szeptemberben, októberben is gyakran megfordul régi tanyáján, s majd 1925 február után utoljára 1928 nyarán vendégeskedik itt vagy két hétig. „Elköszönő, szelíd szavak"-kal ment el 1923-ban, „János Bácsi" ölelésének melegével, ilyen sorokat hagyva itt maga helyett: 186