Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Szűcs Judit: ,,A szobában tekerő szólt..."

csot, bort (Rúzs Molnár Lajosné), vacsorát,

1

7 addig a szegényebb katolikus családoknál egytálételt, hideg húst jelentett (SzopkánéV Lakodalomszerű halotti tor fiatalon elhunyt lánynak, menyasszonynak, legénynek járt, esetleg öreglegénynek is rendeztek (Agócsné) mindegyik felekezet hívei között. Ilyenkor magyar banda is játszhatott. 8 Az idősek szóban végrendelkeztek arról, hogy temetésükkor melyik hordót kell csapra ütni, és melyik birkát kell levágni.

1

9 A halott etetésének, megvendégelésének nyomát a halál, temetés után bizonyos idővel az eresz alá éjszakára tányérba kitett szelet kenyér formájában a katolikus városrészben találtuk meg (Szűcs Imre). Összefoglalva a temetés körüli szokások eddigi vizsgálatát és leírását, megfogalmazhatjuk, hogy bizonyos különbségek anyagi helyzettől és vallási hovatartozástól függően alakultak ki. Mulatságok, balak, cuhárék A földművelő nép nyelvében a mulatságokra nincs általános, összefoglaló elnevezés. A lexikon szerint a mulatság jelenti általában a társas életet jelentő szórakozási alkalmakat a disznótortól a névnapon át a bálákig. A hatóságnál be nem jelentett mulatságok, bálák a tanyán és városon, katolikusok és reformátusok között egyaránt szokásban voltak; döntően református vidéken házibálnak mondták (Polgár József, Bazsó János), a „padkaporos" bál elnevezés is gyakori lehetett,

2

0 katolikus vidéken „cuháré"-ba hívták egymást a fiatalok. Az újtelepi házak felépültekor „hászszéntélís"-t tartottak. Ahol, mint mondták, „vizén táncoltak". „A szobában tekerő szólt." (Polgár József.) A házibál, a cuháré könnyen összejött. „Ezelőtt nagy divat vót, nyóc-tíz család (ti. fiú, lány) vót éty hejjén ... Azután összegyűrtek, három-négy család. Két tambura kiszolgálta." (Bazsó János.) A felsoroltakon kívül a munkákhoz közvetlenül kapcsolódó társas együttlét alkalmai voltak még az aratóbál, az éjszakai „talló" legeltetés, a kukoricafosztás utáni tánc. Az említett alkalmak közül az aratóbálat

2

1 emeljük ki. Egyik változata a gazdánál összeverődő részes aratók (szegényparasztok, kubikosok) nagy munka előtti szórakozása. Gazdafeleségként Rúzs Molnár Lajosné így emlékszik rá: „Aratás az ünnep. Nagy bálát rendésztek. Vót tekerő, tambura. Muzsikáltak a kocsiszínbe, még járták. Ittak, ha hosztak a tarisznyába. Mindenütt úgy vót, ahun csapatos arató vót." Az aratóbálak másik változata a betakarítás utáni gazdaköri bál volt. Ez a bejelentett bálák sorában fog szerepelni. A házibál, a cuháré a „vízen táncolás"-t jelentő házszentelés, az aratás előtti bál a szegényparasztok szórakozása volt. Ahol nem, vagy távol volt a gazdakör (Alsórét, Bereklapos), ott a középparasztok, nagygazdák is részt vettek benne. A mulatságok kulcsfigurája, legfontosabb alakja a „muzsikás".

2

2 Szóljunk tehát röviden a hangszerhasználatról és a hangszer megszólaltatójáról. A tamburának nevezett citera mindennapos volt, gyakrabban egy, de kettő is szólhatott: „Mindig vót, aki zörgette." (Vajda Sándorné) Névnapra, disznótorra a tekerőst

2

3 egymagában vagy a klarinétossal együtt hívták meg.

2

4 Ezen a két hangszeren már kevesebben tudtak 131