Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Kőhegyi Mihály-Vorös Gabriella: Bronz tűtartó egy madarasi szarmata sírból

A másik hegyes tárgynak viszont megmaradt hosszú, farostokkal borított nyéltüskéje, ennek alapján tehát biztosan árként használta gazdája. A két eszköz mérete, átmérője, formája egyébként majdnem tökéletesen megegyezik (I. t. 5.). Most térjünk vissza a tűtartóhoz. A bevezetőben már említettük, hogy egy különleges tárgyról szólunk. Ez a minősítés természetesen régészeti szempontú, hiszen könnyen belátható, hogy például egy helytörténész-néprajzos semmi különöset nem talál egy ilyen vagy ehhez hasonló tárgyon. Különlegessége ritkaságából és gondos kivitelezéséből adódik, a madarasin kívül csupán két darabot ismerünk az alföldi barbaricum területéről. Az egyik a lelőhelyünkhöz földrajzilag közelebb eső Kiszomboron került elő 1928-ban, Móra Ferenc ásatásán. A nagy kiterjedésű és több etnikum temetkezőhelyét magába foglaló (gepida, Árpád-kor) temető 112. sírjában a szarmata sírokat feldolgozó Párducz Mihály ismeretlen rendeltetésű, belül üreges bronztárgyat említ.

2 A mellékletei alapján (gyöngyhímzéses ruha, orsógomb) egyértelműen nőnek meghatározható elhunyt bal kézfejénél bontották ki a tűtartót, két oldalán egy-egy csengőcskével, tehát vagy a csuklójára vagy az övére függesztve viselhette. A madarasi tűtartót és az ismeretlen rendeltetésűnek meghatározott tárgyat egymás mellé téve azonnal szembeszökőek az egyezések. Milliméterre pontosan egyforma hosszúak, végük egyformán ellapított, mindkettőnek kiszélesedő a szájrésze. A madarasi díszesebb. A kisszomborihoz csak egy karika tartozott, nyilván a felfüggesztést szolgálta. Másik párhuzamunkat a Szolnok megyei Törökszentmiklóson véltük megtalálni. A Surján-újtelepi szarmata temető 54. sírjában kibontott bronz tárgy nagyon rossz állapotban lehetett, mivel az ásató Csalog Zsolt számára nem volt egyértelmű a tárgy eredeti formája és ennél fogva funkciója sem.

3 Restaurálása, ill. rekonstrukciós elképzelése, kiegészítése nyomán ún. emeletes csüngőként vonult be a szarmata szakirodalomba. Sajnos a tárgy lappang, így csak valószínűsíthetjük, hogy eredetileg ez is tűtartó volt. Erre vall anyaga, formája, az oldalán levő áttörések és az ehhez kapcsolódó lemezes-karikás díszek. Annak ellenére, hogy a három síregyüttes közül kettő is — a madarasi és a törökszentmiklósi — bolygatott volt, számos olyan egyezést találtunk, amely magyarázatul szolgál arra, hogy a bronz tűtartók miért tartoznak a ritka használati tárgyak közé a szarmata kori sírokban. A közös vonás egyértelműen a temetkezések — rablottságuk ellenére is — feltűnő gazdagsága. A törökszentmiklósiban különleges az arany torques, és hogy az elhunyt három fibulát is viselt. A madarasiban az a szokatlan, hogy tükörből van három, ami egyébként egyesével is ritkán szokott a szarmata asszonyok sírjába kerülni. Mindebből kiderül, hogy viselője a helyi hiearchia magasabb fokán állott. A kiszombori bolygatatlan sír leletegyüttese tudja igazából érzékeltetni, hogy ezek a nők milyen viseletben és milyen használati tárgyakkal ellátva indultak túlvilági útjukra. Most a három sírt összevetve foglaljuk össze, amit együttesen tudni lehet róluk. Az összehasonlítás nem alaptalan, hiszen éppen a leletek hasonlósága, közös párhuzamai alapján tudjuk, hogy mindhárman ugyanazon korszakban éltek, 10