Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Halász Péter: Adalékok a moldvai csángómagyarok zöldségkultúrájához

HALÁSZ PÉTER Adalékok a moldvai csángómagyarok zöldségkultúrájához „A moldvai csángómagyarok általában okszerűbben gazdálkodnak, mint az oláhok" — írja Lükő Gábor (1936. 14.), ami elsősorban azt jelenti, hogy intenzívebben művelik a földjeiket, munkaigényesebb növénykultúrákkal foglalkoznak és több árut visznek a piacra, mint a környezetükben élő románok. Ez a megállapítás természetesen nem azt jelenti, hogy az intenzív gazdálkodás és az árutermelés Moldvában kizárólag a magyar lakosság sajátossága, de kétségtelen, hogy a hagyományos paraszti gazdálkodás időszakában a csángók számarányuknál jóval nagyobb mértékben vettek részt a cserére, illetve az értékesítésre kerülő javak előállításában. A piacra vitt termékek számottevő része zöldség volt, különösen a mélyebb fekvésű területekkel rendelkező falvakban és a nagyobb városok környékén alakult ki jelentős, belterjes zöldségkultúra. (Halász 1993. 91—94.) 1. Az intenzív zöldségtermesztési technológia elemeit a moldvai magyarok bizonyára nem nyugat felől, Erdélyből hozták magukkal, hiszen ott az éghajlati viszonyok nem kedveztek a kiterjedt zöldségkultúrának. Valószínűbb, hogy Moldva különböző népeinek közvetítésével ismerték meg a zöldségtermesztés elemeit, vagy éppen közvetlenül a balkáni ismereteket vették át s fejlesztették tovább. Bizonyos zöldségfélék termesztésével talán csak Moldvában ismerkedtek meg alaposabban a 14. századtól folyamatosan és több hullámban Moldvába került magyarok. Esetleg ezzel magyarázható, hogy a moldvai csángó nyelvjárás atlasza szerint a hagyma, a murok (sárgarépa), a petrezselyem és a dinnye (sárgadinnye) szavakat általánosan használják a moldvai magyarok, a paradicsom helyett azonban — néhány település kivételével — a törökből vagy a románból átvett padladzsika-t, a görögdinnye helyett pedig a török hárbuc szót használják. De nem ismeretes körükben a tök szó sem. Helyette a — valószínűleg török eredetű — bósztán-1 használják takarmánytök értelemben, a sütőtök pedig a Bákótól délre eső falvakban inkább törökbósztán, az északabbra esőkben pedig inkább — de nem kizárólag — fejérbósztán. (GálffyMárton-Szabó T. 1991. 352—359.) A hagymatermesztés Erdélyből hozott technológiáját is hozzáigazították a melegebb, hosszabb tenyészidőt engedő moldvai éghajlathoz. A Székelyföldön ugyanis néhány emberöltővel ezelőtt — de néhol még ma is —, azt a régies termesztési eljárást alkalmazták, amely nem ismeri a dughagymát, s palántából neveli a hagymát. Az 1764-ben Moldvába menekült, majd Bukovinába került székelyek az ottani hűvösebb éghajlati viszonyok között megőrizték ezt az Erdélyből hozott, de a 19. században — Makó kivételével — gyakorlatilag az egész Kárpát-medencében általános termesztési módot {Halász 1973. 513.). Ezzel szemben a Moldva délibb részein maradt székelyek, a már korábban ott élt magyarokhoz hasonlóan, a 20. sz. során fokozatosan áttértek a dughagymás termesztésre. A moldvai csángók zöldségtermesztésére meglehetősen rányomja a bélyegét 115