Halmágyi Pál szerk.: Tanulmányok Tóth Ferenc köszöntése. A Makói Múzeum Füzetei 90. (Makó, 1998)

Lele József ifj.: Makaiak a Tápairéten

ténete és néprajza 217.) És miután — pár évtizedes kísérlet után — bebizonyosodott, hogy a Tápairét szúrkos-zsíros fekete kötött talajában a hagyma, a búzatermésnek akár a háromszorosát is hozza (pénzben-árban és nyereségben), így nem csoda az, hogy egyre több makai gazda bérel, majd vásárol földet a tápai réten. Kezdetben csak: a fekete földön, később Lebőn is, pedig ott a homok az úr. Ki tudja, talán a réti levegő is kedvezett akár a fokhagymának, akár a vöröshagymának. Mert, hogy végtére is, a rét talaja ősi ártéri főd, amit a hagyma, de tudjuk, a zöldségfélék általában éppúgy szerettek, mint az egyre szaporodó gyümölcsfák is. Szintén a Tápé-kötetben olvasható (365—367), hogy „Gazdálkodási módjukban, gondolkodásukban érezhető volt a belterjesebb kultúrájú tájak hatása. Ahagyma- és a magtermelő gazdák tevékenysége a hagyományos gazdálkodás területén is frissítően hatott. A réti feketeföld munkálatában a hagyma szántóföldi termesztésében, tápai földön övék az érdem. Kora tavasztól mászták a földet: duggatták a hagymát. Belterjesen gazdálkodtak, a piacra termeltek. Télen, főként a Tisza-zajlás miatt áruikat főként Makóra, sőt Vásárhelyre is elvitték." Molnár Imre a Tápé kötetben külön fejezetet szentel a hagymatermesztésnek (404—405). „Tápé község területe a környező városok belterjesebb mezőgazdasági kultúrájával (paprika, hagyma) határos. Amíg a paprika át nem léphette a falu határát, addig a hagyma, a Makóról ideszármazó tanyásbérlők révén a tápai határ termesztett növényévé vált. De a Tiszán átlépni a hagyma sem tudott. A próbálkozás sikertelensége a hagymatermelés sorsát megpecsételte. Történt ugyanis, hogy az 1930-as években a hagyma piaci keresletének hatására a nagyobb gazdák földjük nagy részét hagymával ültették be. A vállalkozás dugába dőlt, mert amikor az értékesítésre került a sor, senki sem vette át. Haragjukban készleteiket kocsira rakták és nagy lármát csapva, a hagymát a faluban és a Gyöpön széjjel szórták. Termett akkor annyi hagyma, hogy ,Tiszát löhetött vóna vele rekeszteni!' — emlegetik. A falusi gazdák attól kezdve csak annyi fokhagymát termeltek, amennyi a kolbászba elég. Később nem törődtek azzal, hogy a réti hagymatermelők háromszor annyi jövedelmet vesznek egy darab földről, mint ők." 1932-ben a hagyma nem kellett senkinek. Sehol nem vették át. 1933-ban már kialakult az ára, de nem volt lekötve. Ekkor a rétiek csak próbára raktak. 1934-ben csak kevesen termeltek; jó ára volt: 1 q hagymáért az átvevők 4 q búza árát is megfizették. A kereskedők nem kötötték le a termést, ezért mindég bizonyos kockázattal járt a hagyma termelése. 1946-ban kezdtek a hagymára szerződést kötni, ekkor jó ára volt. 1948-ban egy mázsáért 500 Ft-ot is fizettek. Ettől kezdve már csak szerződésre termeltek, amikor is az ár (1 q) 450—750 Ft-ban jött ki. A fokhagyma termesztett fajtái közül a fehér színű olasz, és kékes magyar hagymát emlegetik, mint jól jövedelmezőt. A nagyobb fejű, dúsabb szárú őszi hagymafajta olcsóbban kelt. Szezonra jól ki is száradt. A kék-liliomhagyma feje apróbb, de a fajsúlya nagyobb az előbbinél, ráadásul jól bírta a szárazságot is. A hagyma szerette a jó erőben lévő talajt. Közvetlenül (tehát duggatás előtt) trágyázott földbe mégsem rakták. Legjobb termést hereföldben, árpavetés után 110