Halmágyi Pál: III. Honvéd emléknap Makón 1996. A Makói Múzeum Füzetei 87. (Makó, 1997)
Dr. Szegfű László: Ajtony, Marosvár ura
Szegfű László: Ajtony, Marosvár ura Tisztelt Elnök Úr! Kedves Hallgatóság! Kicsit kényelmetlen helyzetben vagyok — meg kell vallanom —, ugyanis Kristó professzor úr összefoglaló, értékelő jelleggel elmondta mindazt előttem e térség korai történetéről, ami kényszerítő történeti szükséggel jelölte ki a fejlődés nyomvonalát, eljutva az általánostól az egyesig, amikor megemlítette Ajtony vezér nevét. Nekem tehát most az egyestől kellene az általános felé haladnom ugyanazon nyomvonalon úgy, hogy a két megközelítési mód konzekvenciái összetalálkozva egymást erősítsék, s ezzel az egykori valóságot bizonyító erővel próbálják bemutatni. A másik probléma, amely nehézzé teszi helyzetemet az, hogy egy pozitív történeti folyamat felvázolása után olyan személyt kell bemutatnom, aki — így utólag visszapillantva — ebben inkább negatív, hátramozdító tényezőnek tűnhet, olyannak, aki akadályozta az akkor nagyon is kívánatos új társadalmi-gazdasági képződménynek, a feudális magyar királyságnak, államiságnak a kialakulását. Ezek előrebocsátása után nézzük Ajtony vezért! A Maros-vidék ura Szent István korának egyik legjobban forrásadatolt személyisége. Három, de inkább négy mű is említi, bár ez a negyedik kissé gyanúsnak mondható. A nagyobb Gellért-legenda részletesen számol be Ajtony történetéről, erejét, hatalmát, gazdagságát talán kicsit idealizálja is, ám a királlyal szemben tanúsított viselkedését erősen elmarasztalja. Anonymus szűkszavúbban ugyan, de némi eltéréssel megemlíti Ajtony históriájának legfontosabb motívumait. Nehezebben köthető korhoz az a Chronica Hungarorum, amelyben szintén említés történik a marosi vezérről. Ezt ugyanis 1543-ban egy, a török seregben hadakozó janicsár tolmács zsákmányolta el, s míg az eredeti elkallódott, az általa törökre fordított és kissé kiszínezett változat a mai napig fennmaradt. Leírása érdekesen ötvözi Szent Gellért legendájának és Anonymusnak a tudósításait, jóllehet valójában egyiket sem ismerte. Gyanúba fogható még a Bécsi Képes Krónika (vagy általában a 14. századi krónika-kompozíció) is, amelyben némi körüljárással fellelhető ide vonható tudósítás. Egy forrásszegény korszakban tehát Ajtony személye elég jól adatolható, mint említettem, mégis ki kell mondanom, hogy ennyi és ilyen szórványadatok birtokában nem lehet pontosan elhatárolni, hol van az a mezsgye, amíg a történész a rendelkezése álló forrástöredékekből, információ-morzsákból a múltat rekonstruálja, s amelyen túl ezekből már saját konstrukciót épít. A két folyamat nem hozható közös nevezőre. Én tehát most megkísérlem ezt a „rekonstrukciót", lehetőleg úgy, hogy ne készítsek — vagy ellenkezője legalábbis szembeötlően ne derüljön ki — saját „konstrukciót". Mit tudhatunk e források alapján Ajtony vezérről? Szent István „princeps"-nek, fejedelemnek nevezi őt, területét „regnum"-nak, tehát egy azon előkelők közül, akik független territóriumnak, törzsi szállásterületnek, vagy már azt is meghaladó területi egységnek az urai. Származását talán neve segít megfejteni, amely török eredetű, jelentése „arany, aranyból való". Ősét Gládnak nevezik. Ezt a nevet sok nyelvből (szlávból, törökből, 15
