Halmágyi Pál szerk.: II. honvéd emléknap Makón 1995. A Makói Múzeum Füzetei 85. (Makó, 1996)

Végh Ferenc vezérőrnagy az 1994. évi kiadvány bemutatása

Fontos helytörténeti mű e kiadvány, mert alaposan bemutatja nemcsak a tágabb környék, hanem konkrétan a Makó városban és közvetlen környezetében lefolyt harci cselekményeket. Bemutatja az itt élő embereket, az itteni harcokat és eseményeket, s a város lakóinak szenvedését is. Elénk állítja a küzdő embert, a harcoló katonát, s a város minden rendű és rangú polgárát. További előnye a műnek, hogy jól olvas­ható kiadvány és a pontos adatok mellett érzelmi hatása, s lélektani motívumai is vannak. Emberi sorsokon keresztül eleveníti meg a tragikus éveket, az akkori hóna­pok és napok történéseit. Felmutatja az emberi és katonai erényeket a legkülönbözőbb megnyilvánulásokat és a hősiesség példáit. Bemutatja, hogy a háború sajátos törvé­nyei ellenére, emberségből is példamutatóak voltak a makóiak és emberek tudtak maradni az embertelenségben. Hadtörténeti jelentősége is kiemelkedő ennek a füzetnek. A szerzők nem tettek különbséget az áldozatok között, sem nemre, sem vallásra és nemzetiségre való te­kintettel. Ezért is lesz maradandó ez a mű. Több nyelven jelent meg, s ez is növeli értékét a füzetnek. A jól megválasztott illusztrációk is emelik a füzet színvonalát. Ismételten szeretnék gratulálni mindazon előadóknak és résztvevőknek, akik e kiadvány megjelenését munkájukkal segítették és támogatták. Szeretnék gratulálni azoknak a szerkesztőknek és támogatóknak, akik lehetővé tették, hogy most kezünkbe foghatjuk ezt a kis füzetet. Befejezésül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a Polgármester Úrnak és a város lakóinak, hogy hagyományt indítottak el és immáron harmadik alkalommal vehetünk részt ilyen rendezvényen, s ahogy ígérték ennek folytatása is lesz. A Makói Múzeum Füzetei 80. kötete nemcsak a makóiaké, nemcsak a városé, hanem vala­mennyiünk közös füzete, közös kincse. Köszönöm, hogy meghallgattak! 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom