Halmágyi Pál szerk.: József Attila emlékülés 1995. április 11. A Makói Múzeum Füzetei 84. (Makó, 1996)

Szigeti Lajos Sándor: A költői teremtés, mint kegyelmi állapot

alkotok magam. / Mert mint baktériumnak csepp is tenger, / Idegen, messzi bolygó minden ember, / Kinek csak álma, vágya, gondja van.,, (A Kozmosz éneke). Van olyan korai verse is, melyben keserű-groteszk iróniával utal menny és pokol kettősségére is: „Pokolbeli gonosz tenger vonagló agyunk / S világtalan angyalaink mi magunk vagyunk." (Minden rendű emberi dolgokhoz.) 1927-ben született a baráthoz szóló vers, a Két vázlat második darabja, a Németh Andor: Egy nagyon tiszta vízcseppet dörgöljetek a szemire — harminchat éve várja már térden a kékpúpú teve. Lidi, főzz neki húslevest, rabbi, mondj neki kabbalát, vegyetek békákat neki, hogy legyen népe legalább. Vad ágyúszóval vágtatott gyöngyház-korán a tenger át, két fürtjén őrzi a leölt halacskák szürke sóhaját. A harmadik szakaszt Hankiss Elemér, mint József Attila első, már tökéletesen megszerkesztett komplex képét vizsgálta. Értelmezése szerint a „gyöngyház-korán" metaforikus jelző azt mutatja, hogy a gyerekkor éppoly sebezhető, éppoly gyöngyösen fénylő, mint a kagyló, e jelzőtől függ egy újabb metafora, a „tenger", mely úgy veszi körül, s úgy rejti magában a gyöngyházkagylót, mint az élet, a világ a növekvő gyermeket. Ez a tenger azonban ahelyett, hogy rejtette, óvta, táplálta volna a kagylót, „átvágtatott" rajta, mégpedig ágyúszóval, a háborúra utalva, mely átdübörgött a vers hősének ifjúkorán, a szakasz-záró metatézis pedig a szürke mundéros, s a halálban szürkére sápadó katonák metaforája („halacskák szürke sóhaját").

5 Hankiss gondolatmenetét „igazolni" látszik Németh Andor nem sokkal a költő halála után született írása. „Mikor József Attilával megismerkedtem, mindketten végtelenül elhagyatottak voltunk. [...] Találkozásunk évében még mélységesen rám nehezedett a Fekete kolostorban töltött évek melankóliája. Az Atlanti-óceán partközeli szigetein egy középkori klastrom, majd egy III. Napóleon korabeli erődítmény magányában borongtam végig a világháborút, magamba süppedve és végképpen feladva magamat. Mindez hangosan kiabált magatartásomból és minek-jeimből." Németh Andor szerint ezt summázzák szépséggé a költő sorai. „Nem tudtam beszélni — folytatja — soha ezekről az évekről, ma sem tudok. Valami dermedt közömbösség fagyott rám, valami életuntság, amit érzéketlenségnek is lehet, ha tetszik, minősíteni, a gyöngyház vastag áttörhetetlen kéregként rakódott a kedélyem köré. [...] Ezért vár ma is még, s nyilván hiába, a kétpúpú teve, bármily szolgálatkészen térdel is előttem... vinne, bizonnyal vinne. De valami visszatart attól, hogy elhelyezkedjem púpjai között ... Talán ez is azért van, mert nem tudok sírni. Innen az első két sor, a mindennél fontosabb: Egy nagyon tiszta vízcseppet dörgöljetek a szemire." A teljes szöveget értelmezi, találkozásaik, barátságuk történetéből fejti föl a vers élményanyagát s végül így fejezi be 10